Archive for július, 2010
Interjú a boszorkánnyal 1.
2010. július 20. - flo.hu -
Hírek
3
hozzászolás
Címkék:boszorkány, egyedüllét, magány, mese
napjainkban csak úgy hemzsegnek a boszik. hogy honnan ismerszenek meg? nos ez fontos kérdés. a modern boszorkányok ugyanis inkább lényegükben egyeznek mesebeli társaikkal, külsőleg kevésbé.
semmi csúcsos süveg, üstjük rendszerint nincs (bográcsuk esetleg), se kígyójuk, se békájuk, általában varázspálcájuk sincs, a söprűjüket diszkréten seprésre használják csupán, lucaszék nélkül is látod őket (bár nem biztos, hogy fel is ismered), nem kárálnak, de ráadásképp még csak nem is feltétlen gonoszak.
ám ha alaposan megnézzük őket, van macskájuk (vagy kutyájuk vagy kanárijuk), de nincs férjük. még csak élettársuk sincs. szeretőjük lehet, sőt még szerelmesek is lehetnek, ám tartós párkapcsolat álmaikban szerepel csupán – vagy ott sem. ha mégis (ritkán megesik), az távkapcsolat. sokszor elváltak, gyerekeik vannak, és köszönik szépen, ebből a mókából egy ideig nem kérnek többet. az is előfordul, hogy meg vannak róla győződve, hogy nagyon szeretnének egy férfivel közös otthont, ám ez a lepel idővel le szokott hullani önmaguk előtt. nem meglepő, ha leszbik vagy biszexuálisok, sokszor feministák, és még többször alapjaiban dühösek.
Elengedés vagy meghaladás?
2010. július 1. - flo.hu -
Hírek
nincs hozzászólás
Címkék:elengedés, elfojtás, függés, hiány, meghaladás, személyiség, teljesség
gyakran hallom magukat ezoterikusnak valló emberek szájából, hogy engedj el dolgokat, meg hogy lépd át, ám ez valójában senkinek sem megy. nem is mehet, mert ilyen nincs. mit engedj el? egy függést? egy kötődést? vágyakozást? haragot? fájdalmat?
akinek mégiscsak sikerül “elengedni” valami kínzó érzést, nem tesz mást, mint az ahhoz való érzelmi kapcsolódását figyelmen kívül hagyja, letagadja önmaga előtt, vagyis elfojtja. elengedésről szó sincs. a psziché, a személyiség törvényszerűségei attól még, hogy nem ismerjük vagy tagadjuk őket, pont olyanok, mint a fizika törvényszerűségei: tehetsz rájuk, de attól még hatnak rád.
ha valami felé függés található bennünk (lehet ez étel, cigaretta, kapcsolat, játék, szex, maszturbálás, írás, internet, tarot, alkohol, kábítószer vagy bármi más), az annak a jele, hogy valamiféle hiányt próbálunk betömni. ha erőnek erejével elszakítod magad függésed tárgyától (vagy alanyától), attól még a hiány eleven. még akkor is, ha épp nem érzed. számos példa van erre. a cigiről az evésbe, a fűről egy kapcsolatba, kapcsolatból kapcsolatba, írásból kapcsolatba, kapcsolatból maszturbálásba, és még sok-sok egyéb variáció létezik. a hiány marad. Bővebben »

