Lélek-bábok

2012. február 6. - flo.hu - Hírek nincs hozzászólásCímkék:csend, magzatkor, meleg

vannak már, akik bebábozódtak. kicsiny bábok, és most várnak. csendes, mély átalakulásban vannak. fészkelődnek néha, talán kicsit félnek is, de türelmesek. közeleg a kibújásuk ideje.

mindegyikükön aranypöttyök. készülődnek a karok, lábak, szemek, szárnyak. most heten vannak, és lehet, hogy rád várnak. együtt bújnak majd ki. velük tartasz te is?

talán itt van már az ideje. s az is lehet, hogy még vársz, még begubózva maradnál.

rólad van szó. nem a kisbabádról, a magzatodról, hanem arról az időről, amikor te voltál odabenn. valaki benned még most is odabent van, és gyengéden vágyik kibújni. új erővel feltöltekezni, ringató karokban készülődni, puha, meleg csendbe megérkezni.

heten már készülődnek. tudják, néhány hét csupán, és átitatódnak a szeretve levés néha fájdalmas szépségével, eddig talán ismeretlen érzésekkel, és aztán már máshogyan látják a világot. a tavasz csalogató sugaraival ők is előbújnak.

ha úgy érzed, eljött a te időd is, szeretettel várunk a magzat- és születéscsoportunkba.

Vissza a csöndhöz

2012. február 6. - flo.hu - Hírek nincs hozzászólás

úgy hiszem, minden ember életében különböző szakaszok váltják egymást. általában nem éles a határ, bár olykor az is előfordul, de gyakrabban átmeneti, némiképp talán bizonytalan. azt is észrevettem, hogy sokszor ezek körkörösek, mint a fa évgyűrűi. időről időre visszatérnek ugyanazok a fajta nehézségek, ugyanazok a motívumok. ilyenkor nyitottak vagyunk valamire. ilyenkor nagyobb lehetőség van bizonyos problémák feloldására, mint másfajtákra.

a felszínen nagy bajok, nehézségek az önismerettel egyre kisebbekké válnak, akárcsak a fa belseje felé haladva a repedések, sérülések. ahogy visszaérsz a körön ugyanahhoz a ponthoz a következő évgyűrűn, újra találkozol ugyanazzal a problémával, ám már kicsit máshogy. mélyebb, letisztultabb érzelmeket élsz át, a zavarodottság távolodik, helyébe lép az egyre tisztábban látás-érzés, aztán egyre beljebb-lejjebb haladva egyre finomabb rétegekhez érkezel, míg végül az újabb körön már nem találod azt, ami eddig fájt vagy hiányzott.

a felszínen lévő-látszó bajokról legtöbbször nem tudhatod, honnan erednek. a múltba vesznek, visszakövethetetlenek számodra. lehet, azt hiszed, meg kell tanulnod együtt élni a sok vagy kevés nehézséggel, ami neked adatott. a hiányokkal, félelmekkel, szorongásokkal, a haragokkal vagy a tehetetlenség érzésével.

vannak nehézségek, amelyekkel igen, és vannak olyanok, méghozzá szép számban, melyekkel nem.  az általános az, amennyiben érzelmi nehézségekről van szó, hogy valójában nem kéne együtt élned velük.

persze ez sokszor elég hihetetlennek tűnik. annyira állandósultak már a problémáid, annyira erősek és valóságosak sokszor, ráadásul bizonyosnak érezheted, hogy a megváltoztathatatlan körülményeid okozzák, hogy nem látszik belőlük kiút. mégis, kérlek, hidd el nekem, hogy vannak. a fájdalmak ezernyi arcát valójában kevés fajta nehézség különféle kombinációja okozza, és ezen bajok meggyógyítására-meggyógyulására ezekben az időkben minden eszköz a földön van már.

a kérdés, hogy ebben a szakaszodban te hol tartasz. vágyod-e épp a mélységes nyugalmat? azt a belső biztonságot, mely független a környezettől, külső helyzetedtől. vágyod-e, hogy felszabadultan merj érinteni és érintve lenni? félsz-e ettől? s ha félsz, közben mégis óhajtod-e?

ha jól esik, hallgasd ezt, miközben az alábbi képet nézed.

ha erre vágysz, mindennap, érdemes velünk tartanod.

a Magzat- és születéscsoportban, ha mély, hatékony és egyszeri alkalom vonz

vagy

 fokozatos, lépegetős módon a Teremtés csoportban.
.

szeretettel várlak egyikre, másikra vagy mindkettőre, hogy olyan életed legyen, amilyenre tényleg vágysz.

A csend ereje

2012. január 31. - flo.hu - Hírek nincs hozzászólás

a konyhaasztalunkon a szép, gondosan válogatott kaspókban elindultak a tavaszi hagymás virágok. már két tulipán és nárcisz is kidugta húsos levelét, és én gyengéden cirógatom őket napról napra. a nyugodt, lassú kibújásuk mély örömmel áraszt el, és meg sem fordul a fejemben, hogy siettessem.

éltem át már ilyet máskor is, a természet nyugodt erejében való bizalmat. az idő megállni látszott, örökkévaló volt, és egymásba ölelkező, fonódó pillanatokban úszva nyugodtan, lassan, csendes-nagy erővel kigördült egy kisbaba buksija, vállai, majd az egész kis teste.

elégszer éltem át ahhoz, hogy teljes életemre megmaradó lenyomata éljen bennem a félelem nélküli, mert máshogyan nem is lehet, bizalomnak.

talán te máshogyan érkeztél. valószínűleg. talán benned is sérült a bizalom foganásodig visszanyúló gyökere. talán lehetne mélyebb biztonságban élni az életed. ebben segítünk, ha kéred. melletted, mögötted, szeretettel, erővel, bizalommal. kivárva, míg magadtól indulsz, meghagyva az idődet.

a tulipánokkal te is megérkezhetsz. (kattints rá)

Hol ér véget a kreativitás?

2011. december 27. - flo.hu - Hírek nincs hozzászólás

volt egyszer, hol nem volt, volt három szolga. az uruk idegenbe készült egy időre. az első szolgának öt, a másodiknak kettő, a harmadiknak egy tálentumot adott. az most nekünk mindegy, hogyan folytatódott a történet eredetileg. most a saját szám íze szerint szeretném megmutatni azt a nagyon egyszerű dolgot, ami nekem ebből a lényeg.

ez pedig az, hogy vajon mi, akik teremtettünk, teremtmények vagyunk (creatures!), méghozzá úgy hiszem, isteni rendeltetéssel (nem, nem hiszek a szakállas és ítélkező manusban a trónon, annál sokkal tágabb istenfogalmam van, semmi bosszú, önzés, büszkeség, öncélú feltételek, simán csak maga a Minden)…

no de visszatérve: szóval az isten végtelen kreativitással megalkotott téged, engem, és még fogalmam sincs, hány milliárd embert hány milliárd személyiséggel, arccal, testtel, családi körülményekkel.

nagyon kreatív kell, hogy legyen! gondolj bele: nincs tökéletes megismétlődés, mint ahogy nincs két egyforma hópehely sem (azért ez sem semmi)! szóval fogta magát az isten, és alkotott benned-neked egy olyan életet, amilyet másnak nem. ez igaz a földön most élő 7milliárd és a korábban élő fogalmam sincs, mennyi emberre egyaránt. hasonlóságok persze vannak. olykor nagyon sok hasonlóság. de hogy találj egy embert, akinek a családi, anyagi, társadalmi, politikai, érzelmi körülményei pontosan megegyezzenek a tiéddel…

oké, sínre vagy téve. megfogantál: azzal, hogy belesűrűsödtél egy sejtcsomóba, egyúttal belebújtál egy transzgenerációs térbe is. adottak a szüleid (ha jelen van mindkettő, azzal, ha nincs, akkor meg azzal), ők úgy fognak várni vagy nem várni téged, ahogy, úgy születsz, ahogy, az isten leporolja (nem mossa!) kezeit, ezzel is megvolnánk.

tudod, mi a kérdés? hogy a megfoganásoddal megáll-e ez az isteni kreativitás. mert ugye, a különösen tudatos emberi lényeket leszámítva mindenki meghatározott sínpályán mozog többnyire előre, néha nem, azt hiszik, szabad akaratuk van, de nincs, szóval a szüleid nagyon valószínű, hogy tatam-tatam, tatam-tatam, haladnak a síneken, és az életük rutinjából végzik a gyereknevelés című dolgot, és az is lehet, hogy szeretnek, olyan is van, meg olyan is van, hogy még csak nem is szeretnek, de többnyire ambícióik voltak (vannak) veled kapcsolatban – szóval ez nem annyira kreatív már, mármint ami a te kreativitásodat illeti.

hacsak nem veszed észre, hogy te is egy ilyen sínpáron robogsz, a vagonjaidban kincsekkel, és talán meg kéne állni.

úgyhogy az a kérdés, hogy meg tudsz-e, meg mersz-e állni. ja, azt elfelejtettem az imént, hogy ha megállsz, és kinyitod a vagonokat, valószínűleg néhol dementorokat találsz, amitől azért frászt lehet kapni, tudom én. nem is beszélve a zombikról. meg vannak egyéb, furcsa teremtmények is ezekben a vagonokban. aranyosak, kedvesek is, totyogó, mosolygó kicsi, de idegesítően követelőző és ordító csecsemő is. van olyan vagon valószínűleg, amelyiknek nincs ablaka, vaksötét van, és irtó félelmetes.

az emberek mai napság olyan ostobaságokat néznek, mint a mission impossible 4. amikor elmegyek moziba, hogy megnézzek egy ennél sokkal ártatlanabb filmet, akkor lesokkolnak ezekkel a szörnyűségekkel. arra szoktam gondolni ilyenkor, hogy basszus, gyertek el hozzám egy egy éves zárt haladó csoportra, vegyétek komolyan, és mindjárt nem kellenek ezek a szarságok (már bocsánat), mindjárt megtudjátok, mi helyett nézitek ezeket. lesz magas adrenalinszintetek, azt garantálom. és nem olyan könnyen elmúlós fajta.

rájöttök hamarosan, hogy ez az út, a vagonok és tartalmuk felfedezése, egy részük bölcsen való szabadon engedése, másik részük integrálása a világon a leges-leges-legizgalmasabb dolog. na ez az igazi kreativitás, kérem szépen.

ezek ám varázsvagonok. ezt persze lehetett sejteni a lakóikból is, de van még egy érdekes tulajdonságuk: ha kiürülnek, elpárolognak. egy vagonnal kevesebbet kell húznod, aztán még eggyel, aztán eltűnhet a mozdony is, érted a lényegét?

mi lennél te, ha nem mozdonyvezető és szénlapátoló? mihez kezdenél, ha olyanná lehetnél, amilyenné a dementorok őrizte kincsekkel lehetsz (dementorok nélkül, persze)? milyen lenne az életed?

szóval aranypöttyös vagy! elképesztően kreatív is, és annyira fontos, hogy ezt tudd magadról. hogy tovább vidd azt az isteni magot, azt az isteni kreativitást, ami lehetőségként ott él benned.

az az ember, aki álomvilágába merülve lapátolja a szenet a vonatjában, olyan, mint valami egyszerű szimbióta: a többi szimbiótával együtt, egymás nedveit szívva, kölcsönös előnyökkel (és hátrányokkal) ugyan, de a földet különösen nem gazdagítva élik fel a föld készleteit: az energiáját, az esőerdeit és így tovább. tulajdonképpen élősködők. az ilyen emberek egymás (k)árán élnek.

az az ember viszont, aki egyszer csak ráébred, hogy a sínen zakatolás helyett szeretne mezítláb járni a virágos réteken, hemperegni a fűben, nevetni csak azért, mert nevetni jó, vagy épp szárnyalni támad kedve, olyan, mint egy mag, ami kikel, fává cseperedik, zöldell, virágot bont, belemosolyogja illatát a szélbe, gyönyörködik és gyönyörködtet, tündököl, és gazdagítja a földet édes gyümölcsével és az abban rejlő magvakkal. pusztán csak azért, mert elképesztő gyönyörrel jár, szóval hihetnénk, hogy tiszta önzésből elárasztja a földet önnön bőségével.

a választás a tiéd.

Az arany pöttyök

2011. december 26. - flo.hu - Hírek 2 hozzászolás

a lélekpillangó meséjének harmadik kis részletét olvasom épp. tegnap iratkoztam fel rá, bár elsőre legyintettem, hogy ugyan, minek… valami kis metafora, mi újat hozhatna, aztán megszólalt bennem valami, ami pár napja van velem-bennem: bármi hozhat új dolgokat. minden ezerszer hallott történetet láthatok másként, más összefüggésekben, és ez gazdagíthat engem.

így kezdtem olvasni ezt az apró részt is. “Ha láthatta volna valaki puha bölcsőjében, talán észrevette volna rajta azokat a lágy fényű arany csillámokat, amik sejtették volna ennek a lénynek a különleges voltát.” tudtam, a mese rólam szól. ha nem szól rólam, nem is érdemes olvasnom. aztán elöntött a szégyen. honnan veszem a bátorságot, hogy meggyőződéssel higgyem, aranypöttyös vagyok, különleges? már épp maga alá szorított ez az érzés, amikor fényként csapott belém a megértés:

én is, te is, mindenki – aki elhiszi, hogy apró aranypöttyök vannak rajta, hogy ő egy lélekpillangó, jelentsen is ez akármit, az AZ! ha arról vagy meggyőződve, hogy te nem vagy különleges, meg is valósítod ezt a hitedet. ha azt hiszed, nem tudsz hatni a világodra, igazad lesz. de ha azt képzeled magadról, hogy valami különleges feladatod van ezen a földön, úgy is lesz. de akármit is hiszel, ott vannak rajtad az arany pöttyök!

szóval szégyelltem magam, aztán ráébredtem, hogy ez hülyeség. persze ettől a szégyen nagy része még marad, aztán idővel lefoszlik, tudom. hisz azért dolgozom hétről hétre, hogy mindannyiótoknak megmutathassam a tükörben, mely számotokra én vagyok, hogy ott vannak rajtatok is az aranypöttyök! máshol, máshogy, de ott vannak! és ha nem látszik, az nem azért van, mert ti nem kaptatok, hanem mert sárréteg fedi, mely nem áll másból, mint szégyenből, bűntudatból és félelemből. ezeket vakarjuk, simogatjuk le alkalomról alkalomra.
.

annak a mély tudása, hogy komoly okom van pont ekkor és pont itt lenni, kisiskolás korom óta velem van, de több, mint 20 évig magam elől is elrejtettem nagy szégyenemben: “mit képzelsz, ki vagy te??” – ezt  a mondatot hallottam folyton idebent. őszintén? nem tudom, ki vagyok. nem tudom megfogalmazni. már rég nem azonosulok a nevemmel, a testemmel. egy ideje az énképemmel sem, hiszen a terápiák hatására annyira sokat változott, hogy beleszédülnék, ha minden változás után állandóan újra kéne azonosítani magamat ezzel a képlékeny és formálódó anyaggal. inkább érzem azt a lassan dúsuló magot, ami itt és most megvalósul, kintről-bentről figyelem, érzem, élvezem, vagy épp engedem át magam a fájdalomnak, mikor hogy. de hogy ki vagyok, arról fogalmam sincs.

tudjátok, vannak azok a kész válaszok, hogy Isten, meg a Mindenség, meg ilyenek, de ezeket mondogatni úgy, hogy ezt nem éljük át annak teljességében és folytonosságában… meglehetősen hiteltelen, szóval inkább hagyjuk.

a lényeg: az aranypöttyök.

abszolút meg vagyok győződve arról, hogy akkor borul virágba a föld minden értelemben, akkor kerül a bolygó egésze paradicsomi állapotba, amikor minden egyes teremtett ember elhiszi magáról, hogy különleges. MERT AZ! és mert akkor hozzuk ki magunkból a legtöbbet, amire képességeink adattak, akkor valósítjuk meg azt az egyszeri, soha meg nem ismétlődő teremtményt, amivé teremtettünk, ha megértjük, hogy szükség van ránk, hogy az adottságaink elképesztő mértékben gazdagíthatják ezt a bolygót és annak lakosait! és a feltételes mód mindössze annak szól, vagyis gazdagítHATják, hogy te élsz-e ezzel. hogy elhiszed-e, és megvalósítod-e. hogy mennyit hozol felszínre a benned rejlő már most is ELEGENDŐ tehetségből.

van egy nagyon nagy akadálya annak, hogy megnyilvánulhasson, hogy kibomoljék az a gyönyörűség, az a megismételhetetlen különlegesség, ami te vagy: ez pedig a tökéletességre való törekvés. kérlek, hagyd abba…! tudom, hogy ez nem szokott ilyen egyszerűen menni, de kérlek, tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez a korlátozó program engedélyező programmá alakuljon a személyiségi rendszeredben! fontos!

a maximalizmus szörnyen erős korlát. megakadályoz téged abban, hogy örömben élj, megakadályozza a környezetedet, hogy igazán jól érezzék magukat a társaságodban, és nem utolsó sorban – ahhoz képest, amivé válhatnál – kicsi és átlagos embernek tart meg téged.

de tegyünk helyre ezzel kapcsolatban valamit: attól még, hogy a mániákus tökéletességre törekvés a múlté, nem válunk igénytelenné, sőt! a korábbi, de mára átdolgozott maximalizmus szeretetteljes, biztató belső erővé válik, mely közben segíti a minőségi munka létrejöttét – anélkül, hogy felesleges körökkel és szorongásokkal akadályozná azt.

.

tehát akkor a lényeg pontokban:

1. egészen biztosan vannak aranypöttyeid. egészen biztosan megismételhetetlen alkotás vagy, így különleges, egyszeri és már csak ezért is, nagyon fontos.

2. ebből következően felelősséged van abban, hogy engeded-e azzá válni magadat, amivel önmagad, a szeretteid és idővel az egész világ számára is örömmé és áldássá válsz.

3. kérdés, hogy hajlandó vagy-e megfizetni ennek az árát, vagyis hogy nekiállsz-e lecsutakolni magadról a szégyenből, bűntudatból és fájdalomból összeállt sárréteget.

.
ha mindezek után úgy érzed, hogy mindhárom pontra igent súg a bensőd, kérlek, ehhez keress magad mellé olyan tanítót vagy mestert, aki nem csupán a transzcendenciáról és isteni lényedről tud neked beszélni, nem csak magas(röptű) igazságokat mond neked, de aki önmaga is megjárta ezt a nehéz és fájdalmas utat, aki átégette magán a szégyenei, a félelmei, fájdalmai jó részét. (sajnos a legtöbb tanítónak vagy mesternek mondott ember odahagyja beteg személyiségét, és a transzba menekül – ők nem megfelelő segítők ezen az úton.)

nagyon sok sikert kívánok neked ehhez a saját érdekedben legalább annyira, mint az enyémben: minél többen élünk, érzünk és gondolkodunk így, annál gyorsabban változtatjuk a jelenlegi világunkat valami sokkal gyönyörűbbé.