HALADÓ ÖNISMERETI CSOPORT
akár az egyéni terápia kiegészítéseként, akár önmagában nagyszerű részben arra, hogy felfedezzük a működési mechanizmusainkat, részben hogy meg is haladjuk ezek közül azokat, melyek hátráltatnak bennünket.
.
rendszerint zárt csoportokat indítok, ami azt jelenti, hogy bizonyos ideig ugyanazok az emberek jönnek, ami egyfelől biztonságot ad, másfelől hatékonyabban lehet dolgozni, mint a nyitott csoportokban.
az, hogy a tudatosság emelése, növelése mellett szívesen élek a bodywork és a pszichodráma adta lehetőségekkel, mikor azt érzem a leghatékonyabbnak egy-egy folyamat során, olyasfajta szabadságot és rugalmasságot jelent, mely záloga annak, hogy pont azt kapod, amit a tudattalanod bölcsessége megkíván. így tehozzád, a te éppen aktuális helyzetedhez, lelkiállapotodhoz alkalmazkodunk.
ebbe a csoportba ugyanúgy érkezhetsz konkrét céllal, célokkal, ahogy az egyéni terápiába, és az is lehet, hogy az első időkben inkább ismerkedsz ezzel a közeggel, és éppen ez juttat el majd oda, hogy kikristályosodjon benned, mit is szeretnél valójában, mik azok a dolgok, amiken változtatnál. mindkettőre van módod, időd.
fontos tudnod, hogy a terápiás munkában (mind csoportban, mind egyéniben) te leszel az, aki megoldod a problémáidat, ám ezúttal olyan körülmények között teheted, olyan visszajelzések, olyan elfogadás és olyan, a nehézségedhez leginkább való eszközök segítségével, melyekkel az önmagadért végzett munkád felgyorsul, és igazán hatékonnyá válik, továbbá melyekkel tényleg sikerül a problémáid eredőjéhez, gyökereihez jutnod, és ott, végérvényesen meghaladnod azokat.
.
a következő csoport 2012. szeptember 16-án indul, az első napra szabadon eljöhetsz elköteleződés nélkül. ez a csoport egy éven át tart. ősszel, télen és tavasszal a megszokott 2 hetente vasárnapok, majd a nyári időszakot egybevonom: egy ötnapossal zárunk.
az időpontjai: (később)
.
amennyiben érdekel ez a fajta munka akár kezdeti önismereti lépésként, akár haladóként, kérlek, írj nekem, vagy hívjál fel, hogy találjunk egy mindkettőnknek alkalmas időpontot egy előzetes beszélgetésre, mely minden alkalommal megelőzi a csoportmunkát.
ha szívesen jönnél, de csak később lehet kapcsolódni, javaslom a kezdő csoportot, ott is igen hatékonyan lehet dolgozni, csak kevesebb idő áll rendelkezésünkre. mégis sokkal több, mint a semmi, és alapozásnak kiváló.
.
segítőim
Baksa Betty, egyéni terapeuta



