MAGZAT- ÉS SZÜLETÉSCSOPORT
az önmagadban lévő, talán elfeledett kicsiny gyermekért
.
sokféle motivációd lehet erre, amit régebben születéstréningnek neveztünk. vágyhatsz több érintésre vagy mélyebb intimitásra. jobb párkapcsolatra, bizalommal és nyugalommal telibb kapcsolódásra a gyermekeddel, örömtől áradóbb életre. lehet, hogy könnyebbé válna az életed, ha a döntéseidet határozottan tudnád meghozni. mindezek és sok más működésünk alapja ebben a korban alakul ki. idáig visszatérve, visszanyúlva tenni tudunk érted együtt, és a változás benned hamarosan kézzel fogható.
.
közismert tény, hogy a döntéshelyzetekben átélt nehézségek sokszor erednek a születési traumákból, ám az talán kevésbé tudott, hogy az örömre, a boldogságra való készségünk is nagyban függ attól, mi történt ezalatt a körülbelül egy év alatt.
.
“puhaság, víz, jó, nyugalom, érzem, itt vannak!!!!!! és hozzáérek. és megint nyugalom. és lassúság. csak úszunk. és lefelé. elindulok lefelé. végre. otthagyom őket, mert valaki vár. és mennem kell.” (Szabina)
mikor lesz legközelebb?
időpontja: 2012. június 27-30-ig, szerdától szombatig lesz ez a bentlakásos négy napos csoport, mely 7-én reggel 8-kor kezdődik, és 10-én 18 óra körül végződik (becsült befejezés, elsődlegesnek a lélek igazságait tartom, az idő kereteivel szövetségben). elmenni közben nem lehet.
étkezés: vegetáriánus és paleolit étkezés is megoldható. reggelit, ebédet és vacsorát biztosítunk. aszalt gyümölcsök, esetleg sütik, csokik hozása igen javasolt.
létszám: a csoport minimum 8, maximum 12 fővel indul.
jelentkezni itt tudsz, és a kérdéseidet is itt teheted fel.
.
“mit hozott? új ismeretségeket. azt az élményt, hogy meg szabad érinteni másokat, meg szabad vigasztalni, együtt lehet vele lenni a gyöngeségében, hogy ez nem szégyen. hogy van olyan terápia, ami ezt támogatja. hogy én is adhatok, nem csak a terapeuta. egészen eddig a terápiát valami sokkal passzívabb és szigorúbb dolognak gondoltam.” (Kálmán).
.
kitaposott utam
az, hogy négy gyermeket hoztam világra, már önmagában fontos (talán ehhez a csoporthoz kihagyhatatlan) átélés volt. különösen úgy, hogy bár kórházban születtek, a háborítatlanságunk teljes mértékben biztosítva volt a két kicsinél már, akikkel 3 órás korukban otthon is voltunk. a dúlaként, de főleg minden bábatanoncként átélt szüléskísérésem újabb és újabb élménnyel és tudással gyarapította azt, ami addigra a lelkemben és az elmémben testi-érzelmi és szellemi tudássá vált.
ezután jó párszor éltem át a saját születésemet mind belső képekben, mind csoportokban, és csak akkor kezdtem magam is születéscsoportot tartani, mikor a saját születésemmel kapcsolatos traumáim jelentős részét meghaladtam, és amikor pontosan tudtam már, mi hogyan fog hatni. először a saját belső munkám során éreztem, láttam, majd értettem meg, mekkora jelentősége és hatása van a foganásunk indítékainak, a méhen belül töltött hónapoknak és a születésünk körülményeinek, majd a következő pár hétnek arra nézve, hogy hogyan éljük az életünket.
míg az első alkalommal senki és semmi nem tudott rávenni, hogy elinduljak a szülőcsatornába, a többedik út végén minden nehézség ellenére nevetve bújtam ki, és ahogy örömmel nézek elébe egy-egy újabb lehetőségnek, melyben átélhetem ezt a mostanra eksztatikus születésélményt, ugyanígy egyre inkább kíváncsi izgatottságot élek át és tettrekészséget, mikor az életem új, nagy fordulatot vesz.
.
“az alagút előtt azt éreztem, hogy anyám engem tényleg várt! nem is tudom, mit mondjak. úgy tudtam annak a gondolatnak örülni, hogy kellettem neki. olyan megdöbbentő volt akkor is… milyen szerencsés vagyok. hogy várt engem.” (Szabina)
.
elég idő rád
mindenkinek lesz ideje és módja átélni a saját születését (bár nem kötelező), és amennyiben szükséges, azokkal a problémákkal dolgozni, melyek esetenként nehézzé teszik a születéshez való odajutást. az eredeti, általában traumatikus vagy nem puha, nem biztonságos megérkezésed átíródhat így valamelyest a lelkedben és a testedben, így a mindennapjaid könnyebbekké válnak, a kapcsolataid gördülékenyebbé, mélyebbé, nyugodtabbá.
.
“a lelkem kacag. úgy érzem, szintet léptem. egy teljesebb béke köszönt rám. őszintén büszke vagyok magamra!” (Vilmos)
pont terád szabva
annak érdekében, hogy a leggyengédebben, mégis igen hatékonyan írjuk fölül e negatív bevésődéseket, segítségül hívjuk a m
eleg víz gyógyító hatását, és hogy a legteljesebb mértékig kapcsolódhassunk ahhoz, amiben te vagy, a vízi bodywork mellé a szárazföldön is élünk a mozdulatterápia adta lehetőségekkel, és mikor a lélek úgy kívánja, teret kapnak pszichodramatikus eszközök is, ahogy az élmények tudatosítása is fontos lesz.
.
“emlékszem ennek a buroknak a nyugalmára, időtlenségére, némaságára. a becsukott szemmel töltött percek alatt azt éreztem, hogy csak rólam van szó, és hogy ezért most nem tartozom senkinek. a közös jelenlét élményére.” (Kálmán)
.
a csoport felépítése
az első nap
…délelőttjén megmártózunk a magzati létélményben meleg vízben bodywork elemekkel, ebéd után időt adunk a pihenésnek, alvásnak, amire épp a leginkább szükséged van a csoport terében maradva, ami után a tudatosság szintjére emeljünk az átélt dolgokat, majd tovább dolgozunk immár szárazföldön a testünkből jövő mozdulatokkal, érzésekkel, érzetekkel. a tudattalan bölcsességét követjük a születésfolyamatok tekintetében, ki mikor ér el oda.
.
a második nap
… felépítésében azonos az elsővel.
.
a harmadik és negyedik nap
… a termünkben lesz majd tovább haladva a magzati és születéskörüli élményekkel.
.
“a születés- és magzatcsoporton való részvétel – melyet én egyszerűen csak síró és nevető terápiának nevezek – felszabadított. sokkal könnyedebb lettem lélekben. (ja, és amúgy testben is.
) azóta boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. a kényszeres zabálási rohamaim is csökkentek. bátor lépést hoztam végre az életemben, amire már rég készültem, de minden szempontból most érkezett el az ideje és az erőm is hozzá. a halogatásaimmal szemben is egyre többször kerekedek felül. még fontosabbá váltak az őszinte emberi kapcsolatok, az igazi értékek, a szemkontaktus, az érintés. sokkal bátrabban kimondom, amit gondolok… no és az, hogy menstruáció előtt is derűsen lássam a világot, hát nem igazán emlékszem, hogy mikor volt ilyen utoljára velem.
” (Rita)
.
nagy lépés
persze egy ilyen csoport nem váltja meg az egész világodat, de fontos lépése lehet az utadnak, ha már úton vagy, vagy jelentős első lépés, ha ezzel lépsz rá az önismeret és önmeghaladás ösvényére.
.
“a vizes gyakorlatoknál egyszercsak megtanultam benntartani a levegőt! tehát le tudtam menni a víz alá úgy, hogy nem kellett befognom az orrom. így megélhettem a magzati létet, vígan lubickoltam a vízben, át tudtam élni a lebegést, a “minden rendben” érzést.
a fő kérdésem a csoport előtt az volt, hogy hol is van nekem az elakadás az evéssel-táplálással? (irtózt
am a főzéstől, “kajairigy” voltam, és édesség- és falásrohamokkal küzdök.)
a megszületéses gyakorlat végén szopizó mozdulatokat végeztem, ekkor az engem fogadó “anya” az arcomhoz érintette a mellkasát. hallottam a szívdobogását, és sírni kezdtem: de hiszen a kajának szíve van!
ezután tartottam egy tavaszi nagy böjtöt, és soha még ilyen könnyedén nem ment! teljesen át tudtam élni a spirituális vonatkozásait is. utána pedig egyszercsak elkezdtem főzni!! jó kedvvel, kísérletezgetve, egyre nagyobb örömmel adva a többieknek is.
a falásrohamok ugyan nem múltak el, viszont sokkal tisztábban látom, hogy mit is csinálok, hogyan csinálom, és engedem és figyelem, miről is szól ez nálam.
a csoport óta sokkal játékosabb, kreatívabb, sőt, bátrabban incselkedő-flörtölő lettem. ki merem mondani a kis hülyeségeket, amik eszembe jutnak, és sokkal több az életemben a nevetés. nagy változások ezek az életemben. köszönöm!” (Judit)
.
“azóta is egyre jobban érzem magam! tényleg fantasztikus ez az egész! hoztam egy bátor döntést teljesen EGYEDÜL, mégpedig azt, hogy életmódot váltok, és a jövőben olyan munkát végzek, ami igazán rólam szól, amiben adhatok másoknak – s inkább közvetlenül az embereknek, – s amiben szívből kiteljesedhetek! annyira feldob már maga a teljesebb, boldogabb jövő lehetősége is, hogy biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog! ![]()
és köszönöm neked nagyon, mert az, hogy ezt a döntést végre meg mertem hozni, ebben a segítségednek, a közös munkánknak is nagyon nagy szerepe van!” (Rita)
.
.
.
.
“hogy milyen érzés egy császárosnak megküzdeni a megszületésért, hogy aztán a legmélyebb nyugalmat élje át? milyen változás egy mérlegnek, hogy skorpióvá válik?
ha azt mondom, hihetetlen, felemelő, kirobbanó, akkor közel járok az igazsághoz. a teljes igazság pedig belül van, ami azóta is dolgozik bennem. eddig jó munkát végzett.” (Zoli)
segítőim
Lancsin Zsuzska, 3 gyermek anyukája, dúla, masszőz (polinéz, kismama), egyéni terapeuta
Baksa Betty, egyéni terapeuta, tapasztalt segítő
így hát…
várlak szeretettel egy első beszélgetésre a csoport előtt mihamarabb.
a csoport minimum 8 fővel indul.
.
ha bármelyikben érintett vagy az alábbiak közül, különösen érdemes megfontolnod egy efféle csoportmunkát:
.
- ha az édesanyáddal való kapcsolatodban nehézségek vannak, és ezen szeretnél változtatni
- ha a saját gyerekeiddel kapcsolódási problémáid vannak
- ha már többször elvetéltél, és még nem született babád
- ha gondot okoznak a döntéshelyzetek
.
- ha kisbabára vágysz, és szeretnéd, hogy a várandósságod és a szülésed sima lefolyású és természetes legyen
- ha hamarosan apa leszel, és mély empátiával szeretnéd kísérni a párodat a kisbabátok születésének folyamatában
- ha nemsokára apa vagy anya leszel, és szeretnél a kisbabádra igazán ráhangolódni, hogy azt add neki, amire valóban szüksége van
.
- ha a szüleid között a magzati és a születésed körüli időkben komoly ellentétek voltak és/vagy el is váltak
- ha anyukádat bántalmazta az apád, míg méhen belül voltál
- ha az édesanyádat durván vagy megalázóan vizsgálták a várandósság ideje alatt
- ha felmerül a gyanúja, hogy nem az az apád, akiről azt hitted
- ha az édesanyádnak a veled való várandóssága idején meghalt egy számára fontos személy
- ha (valószínűleg) veszítettél el ikertestvért (pl. családállításon kiderült ilyesmi)
- ha anyai ágon nagyanyádnak vagy nagyapádnak voltak pszichotikus időszakai
.
- ha a szüleidnek bárminemű elvárása volt a nemedet illetően (akkor is, ha szerencsédre “megfeleltél” eme kívánalomnak)
- ha édesanyád komoly ijedtséget vagy hosszan tartó félelmet élt át az elvesztésedet vagy egészségedet illetően (akár korábbi vetélések, akár téves lelet miatt)
- ha a foganásoddal az édesanyádnak és/vagy édesapádnak nem te voltál a(z elsődleges) célja (hanem mondjuk az apa megfogása/megtartása, az anya munkahelyének elhagyása, a felnőttség bizonygatása a szülőknek, szülőktől való elköltözni vágyás, jobb életkörülmények, pl. könnyebb lakáshoz jutás, szocpol. stb.)
- ha anyukádnak a születésed körüli időkben volt depressziós vagy akár pszichotikus időszaka (pszichózis a valóságtól való akár ideiglenes elszakadás, őrület)
- ha bántalmazott az anyukád kisbabakorodban
- ha édesanyád vagy édesapád alkoholista és/vagy drogfüggő volt a születésed körüli időkben (pszichedelikus is, kémiailag nem addiktív is)
..
- ha a születésedet megindították
- ha az anyukád méhét össze kellett varrni, hogy meg tudjon tartani
- ha édesanyádnak a veled való vajúdása közben fájdalomcsillapítót vagy epidurált adtak
- ha koraszülött voltál
- ha farral születtél
- ha császármetszéssel születtél
- ha fogóval születtél
- ha édesanyád horrorisztikus történetként mesél a születésedről
- ha a születésed után elvittek az anyukádtól
- ha oxigénhiányosan születtél
- ha inkubátorba tettek akár egy-két napra, akár hetekre
.
- ha nem örültek a foganásodnak (és jövetelednek)
- ha megpróbáltak abortálni
- ha örökbe adtak a születésed körüli időszakban
.
- ha foganásod előtt és/vagy után édesanyádnak voltak abortuszai
- ha a te születésed előtt anyukádnak volt(ak) vetélése(i) vagy halva szülése(i)
- ha édesanyád nem szoptatott akár elvek, akár testi, biológiai nehézségek miatt
- ha többedik gyerek vagy, és a már megszületett testvérednek rosszul (vagy épp nem) kezelték a féltékenységét
.





