Azt csiripelem:


TEREMTÉS CSOPORT

a régi kezdő csoport idejében indítom el ezt az új csoportot immáron erősebb fókusszal, mint eddig. az a tapasztalat indít erre, hogy sokan végeztetek agykontroll tanfolyamot, vagy olvastátok el a Titok című könyvet, és biztos vagyok benne, hogy ha becsülettel végeztétek a gyakorlatokat, a siker csak részleges volt, kisebb lelkesedés esetén pedig inkább elenyésző.

ez logikus, magától értetődő akkor, ha ismerjük az emberi személyiség működését. a pozitív gondolkodás bizonyos értelemben előre mutat, ám egy sor olyan dolog lapul, húzódik meg mélyen a személyiségünkben, amely erősebb – és negatívabb – hatást gyakorol a mindennapjainkra, mint a tudatos pozitív gondolataink.

azért indul ez a csoport, hogy átírhasd a negatív alapprogramokat annak érdekében, hogy valóban meg tudd teremteni azt, amire vágysz. hogy megtanuld a teremtés művészetét, és igazán megértsd, mit jelent a személyiségeddel együtt működni, és így a hatékonyságod nagyságrendekkel növekedjék.

fontos tudnod, hogy ez a csoport ugyan most csak 3 hónapon át tart majd, ám ez bevezető. a személyiséged alapjaihoz eljutni kitartást igényel, cserébe viszont nagyon megéri: a bőség állandó társként marad része azután az életednek. ez a három hónap is hoz neked fontos dolgokat: új felismeréseket, új érzéseket, új élményeket, elkezded majd megismerni az erődet, amivel mély és maradandó változtatásra vagy képes.

20, 30, 40 év megszilárdult szülői és egyéb környezeti programozásainak átírásához azonban több időre lesz szükséged, és ebben fog igen alaposan megtámogatni a szeptembertől folytatódó egy éves csoport.
..

.
2012. március 29-től minden második csütörtökön
du. 5-től este 10-ig leszünk együtt.
az első alkalom végén van lehetőséged eldönteni, elköteleződsz-e a következő 3 hónapra.

ennek a csoportnak az időpontjai: március 29., április 12., 26., május 10., 24., június 7., és a csoport záró 3 naposa június 22-23-24. (ez ittalvós.)

Segítőim: Baksa Betty és Vas Andi

 

a jelenleg futó csoport időpontjai: szeptember 8., 22., október 6., 20.,  november 3., 17., december 1., 15., január 5., 19., február 2., 16., 24-25-26.