MÉLYEN LAZÍTÓ MELEGVIZES TERÁPIA
“ellazított, feltöltött, bizalmat adott.
anyám helyett anyám volt, szerelmem helyett szerelmem.
elfogadott, megtartott, magához ölelt és szabadon engedett.
szeretett.” (Anna)
.
2009 januárjában a watsu 1-es fokozatát elvégezve nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen remek módszer birtokába jutottam, és lelkesen kezdtem adni a meleg termálvízben ezt a – méltán nevezhetem így – élményt.

azután ahogy egyre nagyobb önbizalmat és gyakorlatot szereztem benne, és már nem a tanult dolgokra kellett koncentrálnom, mert a testem, a sejtjeim maguktól mozdultak, és egyre inkább a karjaimban lévő, lebegő ember lényére tudtam hangolódni, éreztem meg a watsu előnyei mellett a korlátait.
ekkorra már elegendő bodywork tapasztalatom volt terapeutaként (itthon táncterápiának hívják, de talán a testmunka vagy a mozdulatterápia szó jobb volna rá), így hát elengedve a kötött formát most már hagyom, hogy teljes mértékben rád hangolódva, a testedből jövő jelzésekre válaszolva ringassam, mozgassam vagy épp hagyjam mozdulatlanul pihenni a testedet.
ha a vágyad annyi, hogy teljesen ki tudj lépni a mindennapi életedből egy órára, és az általad épp elérhető legnagyobb nyugalomnak adj teret, és megajándékozd magad egy igazán töltő, lazító élménnyel (mert megérdemled
), akkor keress meg.
ha a már folyó terápiás munkádat szeretnéd ezzel kiegészíteni, amennyiben ez a munka nem velem folyik, akkor egy beszélgetésre invitállak előtte.
aj
ánlom ezt a lehetőséget akkor is, ha pl. családállításon kiderült, hogy veszítettél el ikertestvért. akkor is, ha a magzati léted vagy a születésed idején problémák voltak, és akkor is, ha az anyával való kapcsolat rendezetlen, és ennek koragyerekkori előzményeiről lehet tudni.
a fentiekből következően a meleg vizes munka a sok szépség mellett fájdalmas élményeket is tud felhozni, így hát ennek a tudásával együtt érdemes felhívnod vagy írnod.
.

