Játékra hívlak Benneteket, és ez az oldalam történetének első játéka! Nyerhetsz egy teljesen ingyenes részvételt az egyik vagy a másik párkapcsolati workshopra!

.

Pontosan melyik programok közül választhatsz majd, ha te nyersz?
.

A TÁRSAM MEGTALÁLÁSA és a HOGYAN LEHET TARTÓS AZ ÖRÖM? című önismereti-párkapcsolati műhelymunkák közül. Olvasd el őket, hogy tudd, neked melyik lenne vonzóbb.

.

Hogyan nyerhetsz?
.

→ Először is lájkold a flo.hu facebookos oldalát, ami a Bátran vissza a múltba nevet viseli!

→ Azután írd meg a Bátran vissza a múltba üzenőfalára, hogy számodra milyen
AZ IGAZI TÁRS,
majd oszd meg minél több emberrel, akik lájkolják a te bejegyzésedet (fontos, hogy ezen az üzenőfalon kell, hogy látsszon a lájk), és aki a legtöbb lájkot gyűjti össze, az ingyenesen eljöhet arra a programra a két júniusi workshop közül, amelyikre szeretne.

.

Azt, hogy te nyersz-e, nem tudhatjuk előre. De az biztos, hogy ha most, még időben jelentkezel, és benne vagy az első 20 regisztrálóban, akkor garantáltan féláron jöhetsz. És ha még nyersz is ráadásul, akkor jót tettél a huszonegyedik jelentkezővel, mert így akkor ő kapja meg a te kedvezményedet.

(A hozzám járók nem vehetnek részt ebben a játékban, nekik mást tartogatok. De nektek is előre köszönöm a megosztásokat!)

Lélekpillangó mai meséjét,

magamra ismertem. ami nem távoli hasonlóságot jelent, s ami nem is véletlen.  a Lélekpillangó ellátogatott hozzám, és beleszőtt a meséjébe.

fogadjátok ezt a meserészletet legalább olyan szeretettel, mint amilyennel az írója írta.

akinek ezúton is nagyon köszönöm!

és kérlek, ezt az oldalt is nézd meg. sok más tréner, író, terapeuta adományozta egy-egy szellemi művét ahhoz, hogy három ember (Szepes Mária, Biegerbauer Pál és Popper Péter) életműve közül egy fennmaradhasson. ha rendelsz ebből a csomagból, hozzájárulsz ehhez, és nem utolsó sorban, sok írást, hanganyagot kapsz kézhez, amik tovább segítenek az utadon.

.
És azután?

Segítség a gyászban – foglalkoztató könyv gyerekeknek és szülőknek
.

- alcímmel jelent meg néhány hónapja nagyon kedves ismerősöm, Singer Magdolna legújabb könyve a Móra Könyvkiadó gondozásában.

egy olyan könyv, amire példát korábban nem láttam, soha semmilyet, így azt hiszem, mindenféle nagyzolás nélkül írhatom, hogy hiánypótló. végre egy olyan könyv, ami úgy ír a halálról és a gyászról, ahogy az egy kisebb gyermeknek is jó, érthető.

terápiás munkám során rendre bukkannak fel pácienseim élettörténeteiben azok az alkalmak, amikor valakijük meghalt, és nem vitték el a temetésre, nem magyarázták el nekik, mi történt, valószínűleg, mert nem tudták a szülők, hogy hogyan. olyan nehézségek ezek, melyeket a gyermekeink magukkal visznek a későbbi éveikben is, és most, utólag foglalkoznak azokkal a félelmekkel, az eltűnés ijesztő voltával, amivel akkor magukra maradtak.

mennyivel jobb a mi gyerekeinknek, hogy így már jól lehetünk velük ezekben a veszteségekben…!

ez a könyv nagyon nagy segítséget jelent nekünk, szülőknek, együtt olvasva a gyerekeinkkel megkapjuk a hiányzó szavakat, mondatokat. de még ennél is többet. kérdéseket, melyek segítenek a gyerekeinknek (és nekünk is!), hogy tisztán élhessük meg a gyászt, ezáltal az elveszített személy nélküli életünk a gyászidőnk eltelte után felszabadultabb, örömtelibb lehessen.
.

íme egy részlet Magdi könyvéből, melyet Ruttkai Bori illusztrált:
.

“Ha minden ennyire rendben van, ha a halál tényleg az élet, a nagy rendszer része, akkor miért vagyunk mégis szomorúak, ha meghal valakink? Akit szeretünk, attól nem akarunk elválni, ezért vagyunk olyan rettenetesen szomorúak, amikor mégis el kell szakadnunk. Az is rossz, ha az anyu, vagy apu csak pár órára, vagy pár napra megy el. Hát még, ha elutazik hetekre! De ha valakink meghal, akkor egész életünkben nem látjuk többé őt, és ezt nagyon nehéz elfogadni. Meg kell tanulni a szívünkben őrizni, szeretni őt, és örülni annak az időnek, amit együtt tölthettünk. De ez nem megy könnyen, ehhez idő kell, mire ezt nagy nehezen megtanulják a gyászolók. A ’gyász’ az a szomorúság, amit akkor érzünk, ha elveszítünk valamit, vagy valakit. Lehet gyászolni azt is, ha egy barátunk elárul, mert akkor elveszítettük a legjobb barátunkat, vagy azt, hogy elköltöztünk, és meg kell válnunk a régi osztálytársaktól, tanárainktól. De a legnagyobb veszteség, legnagyobb gyász akkor következik be, ha meghal valaki, akit szerettünk. A ’gyászoló’ pedig az a személy, aki azért szomorú, mert valamilyen veszteség érte.

De nem csak szomorú, a gyásszal ugyanis nagyon sokféle érzés jön, például harag. Bizony, a gyászolók szerettük elvesztésekor kezdetben haragszanak. Mindenre és mindenkire, az egész világra. Még magukra is, és a halottra is. Miért halt meg, miért hagyott itt minket? A harag azért van, mert nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni, hogy meghalt az, akit szerettünk. Mert hiányzik, mert az akarjuk, hogy velünk legyen, és mérgesek vagyunk, hogy hiába is akarjuk, ezen nem lehet változtatni.

Ha nagymamád, vagy másvalakid meghalt, mit vitt el magával? Elvitte-e a meséket, amiket mesélt neked esténként? Elvitte-e az ölelését, amire emlékszel, és a puszijait, amit érzel az arcodon? Elvitte-e nevetésének emlékét, a hangját, a kezének érintését? Ugye nem? Ez mind ott van veled. Elvitte-e a szeretetét? Nem, nem vitte el, örökre ott fog maradni a szívedben.

Lehet, hogy azt gondolod, hibás vagy abban, hogy meghalt az, akit szerettél. Talán, mert egyszer haragudtál rá, és mérgesen valami csúnyát gondoltál. Mindannyian szoktunk csúnyákat gondolni, még a felnőttek is, bizony. Szerencsére azzal nem ártunk senkinek, sőt, éppen ezzel megakadályozzuk azt, hogy tényleg bántsunk valakit. Nem a te hibád, ha meghalt valaki a családban.

Szomorú vagy nagyon? Hol érzed a szomorúságot? Meséld el anyukádnak, vagy másnak, akit szeretsz. Mesélj arról, mit érzel, mire gondolsz. Adj nevet a szomorúságodnak.

Rajzold le a szomorúságodat.”

.

nagy szeretettel ajánlom Singer Magdi könyvét,
melyet pl. itt tudsz megrendelni.

.

mindegyikükön aranypöttyök. készülődnek a karok, lábak, szemek, szárnyak. most heten vannak, és lehet, hogy rád várnak. együtt bújnak majd ki. velük tartasz te is?

talán itt van már az ideje. s az is lehet, hogy még vársz, még begubózva maradnál.

rólad van szó. nem a kisbabádról, a magzatodról, hanem arról az időről, amikor te voltál odabenn. valaki benned még most is odabent van, és gyengéden vágyik kibújni. új erővel feltöltekezni, ringató karokban készülődni, puha, meleg csendbe megérkezni.

heten már készülődnek. tudják, néhány hét csupán, és átitatódnak a szeretve levés néha fájdalmas szépségével, eddig talán ismeretlen érzésekkel, és aztán már máshogyan látják a világot. a tavasz csalogató sugaraival ők is előbújnak.

ha úgy érzed, eljött a te időd is, szeretettel várunk a magzat- és születéscsoportunkba.

a felszínen nagy bajok, nehézségek az önismerettel egyre kisebbekké válnak, akárcsak a fa belseje felé haladva a repedések, sérülések. ahogy visszaérsz a körön ugyanahhoz a ponthoz a következő évgyűrűn, újra találkozol ugyanazzal a problémával, ám már kicsit máshogy. mélyebb, letisztultabb érzelmeket élsz át, a zavarodottság távolodik, helyébe lép az egyre tisztábban látás-érzés, aztán egyre beljebb-lejjebb haladva egyre finomabb rétegekhez érkezel, míg végül az újabb körön már nem találod azt, ami eddig fájt vagy hiányzott.

a felszínen lévő-látszó bajokról legtöbbször nem tudhatod, honnan erednek. a múltba vesznek, visszakövethetetlenek számodra. lehet, azt hiszed, meg kell tanulnod együtt élni a sok vagy kevés nehézséggel, ami neked adatott. a hiányokkal, félelmekkel, szorongásokkal, a haragokkal vagy a tehetetlenség érzésével.

vannak nehézségek, amelyekkel igen, és vannak olyanok, méghozzá szép számban, melyekkel nem.  az általános az, amennyiben érzelmi nehézségekről van szó, hogy valójában nem kéne együtt élned velük.

persze ez sokszor elég hihetetlennek tűnik. annyira állandósultak már a problémáid, annyira erősek és valóságosak sokszor, ráadásul bizonyosnak érezheted, hogy a megváltoztathatatlan körülményeid okozzák, hogy nem látszik belőlük kiút. mégis, kérlek, hidd el nekem, hogy vannak. a fájdalmak ezernyi arcát valójában kevés fajta nehézség különféle kombinációja okozza, és ezen bajok meggyógyítására-meggyógyulására ezekben az időkben minden eszköz a földön van már.

a kérdés, hogy ebben a szakaszodban te hol tartasz. vágyod-e épp a mélységes nyugalmat? azt a belső biztonságot, mely független a környezettől, külső helyzetedtől. vágyod-e, hogy felszabadultan merj érinteni és érintve lenni? félsz-e ettől? s ha félsz, közben mégis óhajtod-e?

ha jól esik, hallgasd ezt, miközben az alábbi képet nézed.

ha erre vágysz, mindennap, érdemes velünk tartanod.

a Magzat- és születéscsoportban, ha mély, hatékony és egyszeri alkalom vonz

vagy

 fokozatos, lépegetős módon a Teremtés csoportban.
.

szeretettel várlak egyikre, másikra vagy mindkettőre, hogy olyan életed legyen, amilyenre tényleg vágysz.

éltem át már ilyet máskor is, a természet nyugodt erejében való bizalmat. az idő megállni látszott, örökkévaló volt, és egymásba ölelkező, fonódó pillanatokban úszva nyugodtan, lassan, csendes-nagy erővel kigördült egy kisbaba buksija, vállai, majd az egész kis teste.

elégszer éltem át ahhoz, hogy teljes életemre megmaradó lenyomata éljen bennem a félelem nélküli, mert máshogyan nem is lehet, bizalomnak.

talán te máshogyan érkeztél. valószínűleg. talán benned is sérült a bizalom foganásodig visszanyúló gyökere. talán lehetne mélyebb biztonságban élni az életed. ebben segítünk, ha kéred. melletted, mögötted, szeretettel, erővel, bizalommal. kivárva, míg magadtól indulsz, meghagyva az idődet.

a tulipánokkal te is megérkezhetsz. (kattints rá)

ez pedig az, hogy vajon mi, akik teremtettünk, teremtmények vagyunk (creatures!), méghozzá úgy hiszem, isteni rendeltetéssel (nem, nem hiszek a szakállas és ítélkező manusban a trónon, annál sokkal tágabb istenfogalmam van, semmi bosszú, önzés, büszkeség, öncélú feltételek, simán csak maga a Minden)…

no de visszatérve: szóval az isten végtelen kreativitással megalkotott téged, engem, és még fogalmam sincs, hány milliárd embert hány milliárd személyiséggel, arccal, testtel, családi körülményekkel.

nagyon kreatív kell, hogy legyen! gondolj bele: nincs tökéletes megismétlődés, mint ahogy nincs két egyforma hópehely sem (azért ez sem semmi)! szóval fogta magát az isten, és alkotott benned-neked egy olyan életet, amilyet másnak nem. ez igaz a földön most élő 7milliárd és a korábban élő fogalmam sincs, mennyi emberre egyaránt. hasonlóságok persze vannak. olykor nagyon sok hasonlóság. de hogy találj egy embert, akinek a családi, anyagi, társadalmi, politikai, érzelmi körülményei pontosan megegyezzenek a tiéddel…

oké, sínre vagy téve. megfogantál: azzal, hogy belesűrűsödtél egy sejtcsomóba, egyúttal belebújtál egy transzgenerációs térbe is. adottak a szüleid (ha jelen van mindkettő, azzal, ha nincs, akkor meg azzal), ők úgy fognak várni vagy nem várni téged, ahogy, úgy születsz, ahogy, az isten leporolja (nem mossa!) kezeit, ezzel is megvolnánk.

tudod, mi a kérdés? hogy a megfoganásoddal megáll-e ez az isteni kreativitás. mert ugye, a különösen tudatos emberi lényeket leszámítva mindenki meghatározott sínpályán mozog többnyire előre, néha nem, azt hiszik, szabad akaratuk van, de nincs, szóval a szüleid nagyon valószínű, hogy tatam-tatam, tatam-tatam, haladnak a síneken, és az életük rutinjából végzik a gyereknevelés című dolgot, és az is lehet, hogy szeretnek, olyan is van, meg olyan is van, hogy még csak nem is szeretnek, de többnyire ambícióik voltak (vannak) veled kapcsolatban – szóval ez nem annyira kreatív már, mármint ami a te kreativitásodat illeti.

hacsak nem veszed észre, hogy te is egy ilyen sínpáron robogsz, a vagonjaidban kincsekkel, és talán meg kéne állni.

úgyhogy az a kérdés, hogy meg tudsz-e, meg mersz-e állni. ja, azt elfelejtettem az imént, hogy ha megállsz, és kinyitod a vagonokat, valószínűleg néhol dementorokat találsz, amitől azért frászt lehet kapni, tudom én. nem is beszélve a zombikról. meg vannak egyéb, furcsa teremtmények is ezekben a vagonokban. aranyosak, kedvesek is, totyogó, mosolygó kicsi, de idegesítően követelőző és ordító csecsemő is. van olyan vagon valószínűleg, amelyiknek nincs ablaka, vaksötét van, és irtó félelmetes.

az emberek mai napság olyan ostobaságokat néznek, mint a mission impossible 4. amikor elmegyek moziba, hogy megnézzek egy ennél sokkal ártatlanabb filmet, akkor lesokkolnak ezekkel a szörnyűségekkel. arra szoktam gondolni ilyenkor, hogy basszus, gyertek el hozzám egy egy éves zárt haladó csoportra, vegyétek komolyan, és mindjárt nem kellenek ezek a szarságok (már bocsánat), mindjárt megtudjátok, mi helyett nézitek ezeket. lesz magas adrenalinszintetek, azt garantálom. és nem olyan könnyen elmúlós fajta.

rájöttök hamarosan, hogy ez az út, a vagonok és tartalmuk felfedezése, egy részük bölcsen való szabadon engedése, másik részük integrálása a világon a leges-leges-legizgalmasabb dolog. na ez az igazi kreativitás, kérem szépen.

ezek ám varázsvagonok. ezt persze lehetett sejteni a lakóikból is, de van még egy érdekes tulajdonságuk: ha kiürülnek, elpárolognak. egy vagonnal kevesebbet kell húznod, aztán még eggyel, aztán eltűnhet a mozdony is, érted a lényegét?

mi lennél te, ha nem mozdonyvezető és szénlapátoló? mihez kezdenél, ha olyanná lehetnél, amilyenné a dementorok őrizte kincsekkel lehetsz (dementorok nélkül, persze)? milyen lenne az életed?

szóval aranypöttyös vagy! elképesztően kreatív is, és annyira fontos, hogy ezt tudd magadról. hogy tovább vidd azt az isteni magot, azt az isteni kreativitást, ami lehetőségként ott él benned.

az az ember, aki álomvilágába merülve lapátolja a szenet a vonatjában, olyan, mint valami egyszerű szimbióta: a többi szimbiótával együtt, egymás nedveit szívva, kölcsönös előnyökkel (és hátrányokkal) ugyan, de a földet különösen nem gazdagítva élik fel a föld készleteit: az energiáját, az esőerdeit és így tovább. tulajdonképpen élősködők. az ilyen emberek egymás (k)árán élnek.

az az ember viszont, aki egyszer csak ráébred, hogy a sínen zakatolás helyett szeretne mezítláb járni a virágos réteken, hemperegni a fűben, nevetni csak azért, mert nevetni jó, vagy épp szárnyalni támad kedve, olyan, mint egy mag, ami kikel, fává cseperedik, zöldell, virágot bont, belemosolyogja illatát a szélbe, gyönyörködik és gyönyörködtet, tündököl, és gazdagítja a földet édes gyümölcsével és az abban rejlő magvakkal. pusztán csak azért, mert elképesztő gyönyörrel jár, szóval hihetnénk, hogy tiszta önzésből elárasztja a földet önnön bőségével.

a választás a tiéd.

így kezdtem olvasni ezt az apró részt is. “Ha láthatta volna valaki puha bölcsőjében, talán észrevette volna rajta azokat a lágy fényű arany csillámokat, amik sejtették volna ennek a lénynek a különleges voltát.” tudtam, a mese rólam szól. ha nem szól rólam, nem is érdemes olvasnom. aztán elöntött a szégyen. honnan veszem a bátorságot, hogy meggyőződéssel higgyem, aranypöttyös vagyok, különleges? már épp maga alá szorított ez az érzés, amikor fényként csapott belém a megértés:

én is, te is, mindenki – aki elhiszi, hogy apró aranypöttyök vannak rajta, hogy ő egy lélekpillangó, jelentsen is ez akármit, az AZ! ha arról vagy meggyőződve, hogy te nem vagy különleges, meg is valósítod ezt a hitedet. ha azt hiszed, nem tudsz hatni a világodra, igazad lesz. de ha azt képzeled magadról, hogy valami különleges feladatod van ezen a földön, úgy is lesz. de akármit is hiszel, ott vannak rajtad az arany pöttyök!

szóval szégyelltem magam, aztán ráébredtem, hogy ez hülyeség. persze ettől a szégyen nagy része még marad, aztán idővel lefoszlik, tudom. hisz azért dolgozom hétről hétre, hogy mindannyiótoknak megmutathassam a tükörben, mely számotokra én vagyok, hogy ott vannak rajtatok is az aranypöttyök! máshol, máshogy, de ott vannak! és ha nem látszik, az nem azért van, mert ti nem kaptatok, hanem mert sárréteg fedi, mely nem áll másból, mint szégyenből, bűntudatból és félelemből. ezeket vakarjuk, simogatjuk le alkalomról alkalomra.
.

annak a mély tudása, hogy komoly okom van pont ekkor és pont itt lenni, kisiskolás korom óta velem van, de több, mint 20 évig magam elől is elrejtettem nagy szégyenemben: “mit képzelsz, ki vagy te??” – ezt  a mondatot hallottam folyton idebent. őszintén? nem tudom, ki vagyok. nem tudom megfogalmazni. már rég nem azonosulok a nevemmel, a testemmel. egy ideje az énképemmel sem, hiszen a terápiák hatására annyira sokat változott, hogy beleszédülnék, ha minden változás után állandóan újra kéne azonosítani magamat ezzel a képlékeny és formálódó anyaggal. inkább érzem azt a lassan dúsuló magot, ami itt és most megvalósul, kintről-bentről figyelem, érzem, élvezem, vagy épp engedem át magam a fájdalomnak, mikor hogy. de hogy ki vagyok, arról fogalmam sincs.

tudjátok, vannak azok a kész válaszok, hogy Isten, meg a Mindenség, meg ilyenek, de ezeket mondogatni úgy, hogy ezt nem éljük át annak teljességében és folytonosságában… meglehetősen hiteltelen, szóval inkább hagyjuk.

a lényeg: az aranypöttyök.

abszolút meg vagyok győződve arról, hogy akkor borul virágba a föld minden értelemben, akkor kerül a bolygó egésze paradicsomi állapotba, amikor minden egyes teremtett ember elhiszi magáról, hogy különleges. MERT AZ! és mert akkor hozzuk ki magunkból a legtöbbet, amire képességeink adattak, akkor valósítjuk meg azt az egyszeri, soha meg nem ismétlődő teremtményt, amivé teremtettünk, ha megértjük, hogy szükség van ránk, hogy az adottságaink elképesztő mértékben gazdagíthatják ezt a bolygót és annak lakosait! és a feltételes mód mindössze annak szól, vagyis gazdagítHATják, hogy te élsz-e ezzel. hogy elhiszed-e, és megvalósítod-e. hogy mennyit hozol felszínre a benned rejlő már most is ELEGENDŐ tehetségből.

van egy nagyon nagy akadálya annak, hogy megnyilvánulhasson, hogy kibomoljék az a gyönyörűség, az a megismételhetetlen különlegesség, ami te vagy: ez pedig a tökéletességre való törekvés. kérlek, hagyd abba…! tudom, hogy ez nem szokott ilyen egyszerűen menni, de kérlek, tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez a korlátozó program engedélyező programmá alakuljon a személyiségi rendszeredben! fontos!

a maximalizmus szörnyen erős korlát. megakadályoz téged abban, hogy örömben élj, megakadályozza a környezetedet, hogy igazán jól érezzék magukat a társaságodban, és nem utolsó sorban – ahhoz képest, amivé válhatnál – kicsi és átlagos embernek tart meg téged.

de tegyünk helyre ezzel kapcsolatban valamit: attól még, hogy a mániákus tökéletességre törekvés a múlté, nem válunk igénytelenné, sőt! a korábbi, de mára átdolgozott maximalizmus szeretetteljes, biztató belső erővé válik, mely közben segíti a minőségi munka létrejöttét – anélkül, hogy felesleges körökkel és szorongásokkal akadályozná azt.

.

tehát akkor a lényeg pontokban:

1. egészen biztosan vannak aranypöttyeid. egészen biztosan megismételhetetlen alkotás vagy, így különleges, egyszeri és már csak ezért is, nagyon fontos.

2. ebből következően felelősséged van abban, hogy engeded-e azzá válni magadat, amivel önmagad, a szeretteid és idővel az egész világ számára is örömmé és áldássá válsz.

3. kérdés, hogy hajlandó vagy-e megfizetni ennek az árát, vagyis hogy nekiállsz-e lecsutakolni magadról a szégyenből, bűntudatból és fájdalomból összeállt sárréteget.

.
ha mindezek után úgy érzed, hogy mindhárom pontra igent súg a bensőd, kérlek, ehhez keress magad mellé olyan tanítót vagy mestert, aki nem csupán a transzcendenciáról és isteni lényedről tud neked beszélni, nem csak magas(röptű) igazságokat mond neked, de aki önmaga is megjárta ezt a nehéz és fájdalmas utat, aki átégette magán a szégyenei, a félelmei, fájdalmai jó részét. (sajnos a legtöbb tanítónak vagy mesternek mondott ember odahagyja beteg személyiségét, és a transzba menekül – ők nem megfelelő segítők ezen az úton.)

nagyon sok sikert kívánok neked ehhez a saját érdekedben legalább annyira, mint az enyémben: minél többen élünk, érzünk és gondolkodunk így, annál gyorsabban változtatjuk a jelenlegi világunkat valami sokkal gyönyörűbbé.

- üzenem mindenkinek, akit gyermekként bántalmaztak. akár szavakkal, akár vertek, akár szexuálisan éltek vissza tehetetlenségeddel.
.

persze ezt mondani könnyű. sajnos a szégyen oly mélyre kúszott be, hogy a tudása önnön ártatlanságunknak édeskevés. ha a testedet akaratod ellenére érintették, vagy kéretlenül mutogatták neked a sajátjukat, valószínűleg mocskosnak érzed magad, és azt hiszed, bizonyára te provokáltad ki a helyzetet. sok idő és megfelelő közeg kell ahhoz, hogy az írmagja is eltűnjön a szégyennek.

ilyet hozunk létre Bettivel. mindketten sokat szenvedtünk, és sok embert kísérünk a szenvedéseiben. tudjuk, mit jelent félni, fájni és szégyenkezni. de azt is tudjuk, hogyan lehet ennek véget vetni, hogyan lehet egyre inkább elmerülni egy másik ember tekintetében, megnyugodni a tenyere melegségétől, és olyan emberre találni, akiben végre tényleg lehet bízni.

abban tudunk segíteni, hogy az elveszett bizalmad visszanyerd, és olyannak add, aki méltó rá.

várunk.

többek közt arra kértem a csoport tagjait, hogy mondják ki a nemiszervek és minden, szexhez fűződő dolog neveit, amik eszükbe jutnak, szépen is, hivatalosan is, csúnyán is. válogatás nélkül, szabadon.

megtették. volt ott annyi nevetés… és oldódott annyi szégyen…

de a lényege annak, hogy én itt ezt a rövidet most írom, az az észrevétel, hogy a leggátlástalanabbnak ismert csoporttagok is sok szégyent éltek át. annyira átszövi a gyerekkorunkat általában a sok tiltás, a ki nem mondott szégyenek, hogy tudattalanul is belénk ivódott sokszor az, hogy a nő nem élvezheti a szexet, hogy ne nyúlj a micsodádhoz, az pisilni való, pfuj, hogy élvezheted ilyen testtel a szexet?, túl kicsi a farkad, nem kellesz így senkinek és hasonló, igen kellemetlen és sokszor a mélyben megbújó tiltások.

tebenned miféle gátak, szégyenek vannak? miket mondtak, miket sugalltak, amikor gyerek voltál? vagy lehet, hogy most is destruktívan áll hozzád a párod?

tegnap csupán két órát tudtunk erre szánni. november 10-étől kéthetente négyet.

szeretettel várlak. (kattints rá!)