Az arany pöttyök

2011. december 26. - flo.hu - Hírek 2 hozzászolás

a lélekpillangó meséjének harmadik kis részletét olvasom épp. tegnap iratkoztam fel rá, bár elsőre legyintettem, hogy ugyan, minek… valami kis metafora, mi újat hozhatna, aztán megszólalt bennem valami, ami pár napja van velem-bennem: bármi hozhat új dolgokat. minden ezerszer hallott történetet láthatok másként, más összefüggésekben, és ez gazdagíthat engem.

így kezdtem olvasni ezt az apró részt is. “Ha láthatta volna valaki puha bölcsőjében, talán észrevette volna rajta azokat a lágy fényű arany csillámokat, amik sejtették volna ennek a lénynek a különleges voltát.” tudtam, a mese rólam szól. ha nem szól rólam, nem is érdemes olvasnom. aztán elöntött a szégyen. honnan veszem a bátorságot, hogy meggyőződéssel higgyem, aranypöttyös vagyok, különleges? már épp maga alá szorított ez az érzés, amikor fényként csapott belém a megértés:

én is, te is, mindenki – aki elhiszi, hogy apró aranypöttyök vannak rajta, hogy ő egy lélekpillangó, jelentsen is ez akármit, az AZ! ha arról vagy meggyőződve, hogy te nem vagy különleges, meg is valósítod ezt a hitedet. ha azt hiszed, nem tudsz hatni a világodra, igazad lesz. de ha azt képzeled magadról, hogy valami különleges feladatod van ezen a földön, úgy is lesz. de akármit is hiszel, ott vannak rajtad az arany pöttyök!

szóval szégyelltem magam, aztán ráébredtem, hogy ez hülyeség. persze ettől a szégyen nagy része még marad, aztán idővel lefoszlik, tudom. hisz azért dolgozom hétről hétre, hogy mindannyiótoknak megmutathassam a tükörben, mely számotokra én vagyok, hogy ott vannak rajtatok is az aranypöttyök! máshol, máshogy, de ott vannak! és ha nem látszik, az nem azért van, mert ti nem kaptatok, hanem mert sárréteg fedi, mely nem áll másból, mint szégyenből, bűntudatból és félelemből. ezeket vakarjuk, simogatjuk le alkalomról alkalomra.
.

annak a mély tudása, hogy komoly okom van pont ekkor és pont itt lenni, kisiskolás korom óta velem van, de több, mint 20 évig magam elől is elrejtettem nagy szégyenemben: “mit képzelsz, ki vagy te??” – ezt  a mondatot hallottam folyton idebent. őszintén? nem tudom, ki vagyok. nem tudom megfogalmazni. már rég nem azonosulok a nevemmel, a testemmel. egy ideje az énképemmel sem, hiszen a terápiák hatására annyira sokat változott, hogy beleszédülnék, ha minden változás után állandóan újra kéne azonosítani magamat ezzel a képlékeny és formálódó anyaggal. inkább érzem azt a lassan dúsuló magot, ami itt és most megvalósul, kintről-bentről figyelem, érzem, élvezem, vagy épp engedem át magam a fájdalomnak, mikor hogy. de hogy ki vagyok, arról fogalmam sincs.

tudjátok, vannak azok a kész válaszok, hogy Isten, meg a Mindenség, meg ilyenek, de ezeket mondogatni úgy, hogy ezt nem éljük át annak teljességében és folytonosságában… meglehetősen hiteltelen, szóval inkább hagyjuk.

a lényeg: az aranypöttyök.

abszolút meg vagyok győződve arról, hogy akkor borul virágba a föld minden értelemben, akkor kerül a bolygó egésze paradicsomi állapotba, amikor minden egyes teremtett ember elhiszi magáról, hogy különleges. MERT AZ! és mert akkor hozzuk ki magunkból a legtöbbet, amire képességeink adattak, akkor valósítjuk meg azt az egyszeri, soha meg nem ismétlődő teremtményt, amivé teremtettünk, ha megértjük, hogy szükség van ránk, hogy az adottságaink elképesztő mértékben gazdagíthatják ezt a bolygót és annak lakosait! és a feltételes mód mindössze annak szól, vagyis gazdagítHATják, hogy te élsz-e ezzel. hogy elhiszed-e, és megvalósítod-e. hogy mennyit hozol felszínre a benned rejlő már most is ELEGENDŐ tehetségből.

van egy nagyon nagy akadálya annak, hogy megnyilvánulhasson, hogy kibomoljék az a gyönyörűség, az a megismételhetetlen különlegesség, ami te vagy: ez pedig a tökéletességre való törekvés. kérlek, hagyd abba…! tudom, hogy ez nem szokott ilyen egyszerűen menni, de kérlek, tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez a korlátozó program engedélyező programmá alakuljon a személyiségi rendszeredben! fontos!

a maximalizmus szörnyen erős korlát. megakadályoz téged abban, hogy örömben élj, megakadályozza a környezetedet, hogy igazán jól érezzék magukat a társaságodban, és nem utolsó sorban – ahhoz képest, amivé válhatnál – kicsi és átlagos embernek tart meg téged.

de tegyünk helyre ezzel kapcsolatban valamit: attól még, hogy a mániákus tökéletességre törekvés a múlté, nem válunk igénytelenné, sőt! a korábbi, de mára átdolgozott maximalizmus szeretetteljes, biztató belső erővé válik, mely közben segíti a minőségi munka létrejöttét – anélkül, hogy felesleges körökkel és szorongásokkal akadályozná azt.

.

tehát akkor a lényeg pontokban:

1. egészen biztosan vannak aranypöttyeid. egészen biztosan megismételhetetlen alkotás vagy, így különleges, egyszeri és már csak ezért is, nagyon fontos.

2. ebből következően felelősséged van abban, hogy engeded-e azzá válni magadat, amivel önmagad, a szeretteid és idővel az egész világ számára is örömmé és áldássá válsz.

3. kérdés, hogy hajlandó vagy-e megfizetni ennek az árát, vagyis hogy nekiállsz-e lecsutakolni magadról a szégyenből, bűntudatból és fájdalomból összeállt sárréteget.

.
ha mindezek után úgy érzed, hogy mindhárom pontra igent súg a bensőd, kérlek, ehhez keress magad mellé olyan tanítót vagy mestert, aki nem csupán a transzcendenciáról és isteni lényedről tud neked beszélni, nem csak magas(röptű) igazságokat mond neked, de aki önmaga is megjárta ezt a nehéz és fájdalmas utat, aki átégette magán a szégyenei, a félelmei, fájdalmai jó részét. (sajnos a legtöbb tanítónak vagy mesternek mondott ember odahagyja beteg személyiségét, és a transzba menekül – ők nem megfelelő segítők ezen az úton.)

nagyon sok sikert kívánok neked ehhez a saját érdekedben legalább annyira, mint az enyémben: minél többen élünk, érzünk és gondolkodunk így, annál gyorsabban változtatjuk a jelenlegi világunkat valami sokkal gyönyörűbbé.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz Flo csoportjához a Facebook-on.