Az első lépések
2010. május 27. - flo.hu -
Hírek
nincs hozzászólás
Címkék:csoport, elvárás, sémák, szégyen, szorongás
háromféle emberrel találkoztam eddig: az egyik, aki alig várta, hogy végre csoportba kerüljön (ők nincsenek sokan), a második, aki elmegy, ha szükséges, és nem fűződik hozzá sem túl nagy örömérzet, sem ellenkezés (ők vannak talán a legkevesebben), és a harmadik, akiknek komoly nehézséget okoz az abba való belegondolás is sok esetben, hogy idegen emberek között megnyilvánuljanak, hát még hogy bajaikról beszéljenek.
nem ritka, hogy ez utóbbi csoport tagjai többek közt azért is ódzkodnak az ilyen alkalmaktól, mert úgy hiszik, bármi elvárás van feléjük, hogy többet mutassanak magukból, mint amennyit jól esik. olyan is van, hogy valakiben a szorongásérzet igen nagy, és nehéz néha még az ajtón való belépés is.
az életünk megváltoztatásához szükséges bizonyos sémákat megváltoztatnunk, ami nem mindig könnyű, és maga az önismereti út részben pont ezt olajozza. hatására a sémák egyre könnyebben változnak meg. ám az első lépések nehezek, talán ebből a szempontból a legnehezebbek: a félve őrzött, sokszor szégyellt dolgokból valamennyit megmutatni, abból, amit úgy tud a világunk nagy része, hogy az a biztonságos, ha nem szólunk róla senkinek, el fognak ítélni bennünket, ám ha mások nem is, mi biztosan elítéljük magunkat.
ez a beidegződés azonban lassan-lassan társadalmi szinten is változik, ami valamelyest könnyebbé teszi, hogy megengedjük magunknak azt a bizalmat, amit egy csoportmunka nyújthat olyan emberek között, akik lehet, hogy pont ilyen bátortalanul teszik meg az első lépéseiket, akiknek hasonló indíttatásaik vannak, és egy olyan közös munkához tudják adni magukat, melyben mindannyian tudjuk: a problémáidat helyetted senki nem fogja megoldani, viszont olyan hátteret és eszközöket kapsz, amik által te magad válsz erősebbé, határozottabbá, tisztábban látóvá, szerethetőbbé. és ezt magaddal viszed arra az időre is, mikor a csoport épp vagy már nem lesz veled, ezek elvehetetlenül a tieid maradnak.
június 9-től egy ilyen kezdő önismereti csoport indul, mely 2 hetente lesz szerda délutánonként, és melyhez bármikor lehet csatlakozni. bővebben itt olvashatsz erről. kérdéseiddel fordulj hozzám bizalommal!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz Flo csoportjához a Facebook-on.

