Hol ér véget a kreativitás?

2011. december 27. - flo.hu - Hírek nincs hozzászólás

volt egyszer, hol nem volt, volt három szolga. az uruk idegenbe készült egy időre. az első szolgának öt, a másodiknak kettő, a harmadiknak egy tálentumot adott. az most nekünk mindegy, hogyan folytatódott a történet eredetileg. most a saját szám íze szerint szeretném megmutatni azt a nagyon egyszerű dolgot, ami nekem ebből a lényeg.

ez pedig az, hogy vajon mi, akik teremtettünk, teremtmények vagyunk (creatures!), méghozzá úgy hiszem, isteni rendeltetéssel (nem, nem hiszek a szakállas és ítélkező manusban a trónon, annál sokkal tágabb istenfogalmam van, semmi bosszú, önzés, büszkeség, öncélú feltételek, simán csak maga a Minden)…

no de visszatérve: szóval az isten végtelen kreativitással megalkotott téged, engem, és még fogalmam sincs, hány milliárd embert hány milliárd személyiséggel, arccal, testtel, családi körülményekkel.

nagyon kreatív kell, hogy legyen! gondolj bele: nincs tökéletes megismétlődés, mint ahogy nincs két egyforma hópehely sem (azért ez sem semmi)! szóval fogta magát az isten, és alkotott benned-neked egy olyan életet, amilyet másnak nem. ez igaz a földön most élő 7milliárd és a korábban élő fogalmam sincs, mennyi emberre egyaránt. hasonlóságok persze vannak. olykor nagyon sok hasonlóság. de hogy találj egy embert, akinek a családi, anyagi, társadalmi, politikai, érzelmi körülményei pontosan megegyezzenek a tiéddel…

oké, sínre vagy téve. megfogantál: azzal, hogy belesűrűsödtél egy sejtcsomóba, egyúttal belebújtál egy transzgenerációs térbe is. adottak a szüleid (ha jelen van mindkettő, azzal, ha nincs, akkor meg azzal), ők úgy fognak várni vagy nem várni téged, ahogy, úgy születsz, ahogy, az isten leporolja (nem mossa!) kezeit, ezzel is megvolnánk.

tudod, mi a kérdés? hogy a megfoganásoddal megáll-e ez az isteni kreativitás. mert ugye, a különösen tudatos emberi lényeket leszámítva mindenki meghatározott sínpályán mozog többnyire előre, néha nem, azt hiszik, szabad akaratuk van, de nincs, szóval a szüleid nagyon valószínű, hogy tatam-tatam, tatam-tatam, haladnak a síneken, és az életük rutinjából végzik a gyereknevelés című dolgot, és az is lehet, hogy szeretnek, olyan is van, meg olyan is van, hogy még csak nem is szeretnek, de többnyire ambícióik voltak (vannak) veled kapcsolatban – szóval ez nem annyira kreatív már, mármint ami a te kreativitásodat illeti.

hacsak nem veszed észre, hogy te is egy ilyen sínpáron robogsz, a vagonjaidban kincsekkel, és talán meg kéne állni.

úgyhogy az a kérdés, hogy meg tudsz-e, meg mersz-e állni. ja, azt elfelejtettem az imént, hogy ha megállsz, és kinyitod a vagonokat, valószínűleg néhol dementorokat találsz, amitől azért frászt lehet kapni, tudom én. nem is beszélve a zombikról. meg vannak egyéb, furcsa teremtmények is ezekben a vagonokban. aranyosak, kedvesek is, totyogó, mosolygó kicsi, de idegesítően követelőző és ordító csecsemő is. van olyan vagon valószínűleg, amelyiknek nincs ablaka, vaksötét van, és irtó félelmetes.

az emberek mai napság olyan ostobaságokat néznek, mint a mission impossible 4. amikor elmegyek moziba, hogy megnézzek egy ennél sokkal ártatlanabb filmet, akkor lesokkolnak ezekkel a szörnyűségekkel. arra szoktam gondolni ilyenkor, hogy basszus, gyertek el hozzám egy egy éves zárt haladó csoportra, vegyétek komolyan, és mindjárt nem kellenek ezek a szarságok (már bocsánat), mindjárt megtudjátok, mi helyett nézitek ezeket. lesz magas adrenalinszintetek, azt garantálom. és nem olyan könnyen elmúlós fajta.

rájöttök hamarosan, hogy ez az út, a vagonok és tartalmuk felfedezése, egy részük bölcsen való szabadon engedése, másik részük integrálása a világon a leges-leges-legizgalmasabb dolog. na ez az igazi kreativitás, kérem szépen.

ezek ám varázsvagonok. ezt persze lehetett sejteni a lakóikból is, de van még egy érdekes tulajdonságuk: ha kiürülnek, elpárolognak. egy vagonnal kevesebbet kell húznod, aztán még eggyel, aztán eltűnhet a mozdony is, érted a lényegét?

mi lennél te, ha nem mozdonyvezető és szénlapátoló? mihez kezdenél, ha olyanná lehetnél, amilyenné a dementorok őrizte kincsekkel lehetsz (dementorok nélkül, persze)? milyen lenne az életed?

szóval aranypöttyös vagy! elképesztően kreatív is, és annyira fontos, hogy ezt tudd magadról. hogy tovább vidd azt az isteni magot, azt az isteni kreativitást, ami lehetőségként ott él benned.

az az ember, aki álomvilágába merülve lapátolja a szenet a vonatjában, olyan, mint valami egyszerű szimbióta: a többi szimbiótával együtt, egymás nedveit szívva, kölcsönös előnyökkel (és hátrányokkal) ugyan, de a földet különösen nem gazdagítva élik fel a föld készleteit: az energiáját, az esőerdeit és így tovább. tulajdonképpen élősködők. az ilyen emberek egymás (k)árán élnek.

az az ember viszont, aki egyszer csak ráébred, hogy a sínen zakatolás helyett szeretne mezítláb járni a virágos réteken, hemperegni a fűben, nevetni csak azért, mert nevetni jó, vagy épp szárnyalni támad kedve, olyan, mint egy mag, ami kikel, fává cseperedik, zöldell, virágot bont, belemosolyogja illatát a szélbe, gyönyörködik és gyönyörködtet, tündököl, és gazdagítja a földet édes gyümölcsével és az abban rejlő magvakkal. pusztán csak azért, mert elképesztő gyönyörrel jár, szóval hihetnénk, hogy tiszta önzésből elárasztja a földet önnön bőségével.

a választás a tiéd.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz Flo csoportjához a Facebook-on.