MAGZAT-
ÉS
SZÜLETÉSCSOPORT

Szeretnél mélyebb biztonságérzetet, intimitást, szeretnéd, ha áthatna az érzés, hogy szerethető vagy?

Akkor ajándékozd meg magad ezzel a 3 nappal.

Ezalatt a 3 nap alatt a mindennapjaid zavaró, terhes dolgai eltávolodnak, védett világba kerülsz. Sok időt töltesz majd mélyen relaxált állapotban, ezzel benned rejlő erőforrásaidhoz férsz hozzá. Annyi érintést kapsz, amennyire vágysz. Ez azt jelenti, hogy ha sokra vágysz, sokat kapsz, ha kevesebbet vagy semennyit, akkor úgy lesz. Annyi figyelmet adunk, amennyit be tudsz fogadni. Amennyiben vágysz rá, mind a csoporttársaid, mind a mi figyelmünket megkapod időről időre.

A csoport hatásai az eddigi tapasztalatok alapján

  • A párkapcsolataidban nagyobb intimitásra leszel képes.
    Azáltal, hogy egyes félelmeid oldódnak majd, képes leszel közelebb engedni azt, akit párodul választasz. Ennek a következménye pedig minden esetben több öröm az együttlétben, több nevetés, felszabadultság.
    .
  • A döntéseidet kevesebb szorongással és könnyebben fogod meghozni.
    A születésed módja és hogy mennyi ideig vajúdott veled édesanyád, meghatározza a döntési képességedet. Ha császármetszéssel születtél, akkor szinte biztos, hogy nehezen döntesz. Ha hosszú vajúdást követően láttál világot, a döntéseidet sok idő és gondolkodás előzheti meg. Ha pedig gyorsan születtél, 3-4 óra alatt, akkor gyorsan döntesz, esetenként talán túl gyorsan is.
    .
  • Több örömöt fogsz érezni ezentúl.
    Olyan súlyok alól szabadulsz fel ebben a csoportban, ami alapvetően változtatja meg az életminőségedet. A csoportot követő néhány napban euforikus öröm jellemző, később ez csitul persze, de hosszútávon nem esel már vissza arra a szintre, amiben a csoport előtt voltál.
    .
  • Ha nő vagy, a várandósságod és a szülésed kevesebb vagy nulla komplikációval zajlik majd.
    Közelebb kerülsz a saját ösztöneidhez, bizonytalanság helyett sokkal biztosabban fogod tudni, mi jó a babádnak és neked. Könnyebben találod meg a saját, természetes mozdulataidat, jobban bízol a testedben és abban, hogy ösztönösen tudod, hogyan kell szülni.
    .
  • Ha férfi vagy, a kedvesedet jóval nagyobb empátiával és kevesebb félelemmel támogatod a várandóssága és szülése alatt.
    Ha valamire igazán szüksége van minden várandós nőnek, az az, hogy a párja kiegyensúlyozott legyen, szeresse és támogassa őt. Ha átéled a saját magzatkorodat és születésedet, könnyebben állsz bele abba az erőbe, amivel férfiként természetes és nyugodt támasza leszel a párodnak a várandóssága, vajúdása és szülése idején. És persze utána is.

Neked való-e a Magzat- és születéscsoport?

Ha az alábbi esetek közül legalább 2 igaz rád, akkor mindenképpen:

– az édesanyád keveset ölelt, nem biztosított a szeretetéről,

– a saját gyerekeiddel kapcsolódási problémáid vannak,

– már többször elvetéltél, és még nem született babád,

– gondot okoznak a döntéshelyzetek;

– kisbabára vágysz, és szeretnéd, hogy a várandósságod és a szülésed sima lefolyású és természetes legyen,

– hamarosan apa leszel, és mély empátiával szeretnéd kísérni a párodat a kisbabátok születésének folyamatában,

– nemsokára apa vagy anya leszel, és szeretnél a kisbabádra igazán ráhangolódni, hogy azt add neki, amire valóban szüksége van;

– szüleid között  a magzati és a születésed körüli időkben komoly ellentétek voltak és/vagy el is váltak,

– anyukádat bántalmazta az apád, míg méhen belül voltál,

– édesanyádat durván vagy megalázóan vizsgálták a várandósság ideje alatt,

– felmerül a gyanúja, hogy nem az az apád, akiről azt hitted,

– édesanyádnak a veled való várandóssága idején meghalt egy számára fontos személy,

– (valószínűleg) veszítettél el ikertestvért (pl. családállításon kiderült ilyesmi);

– a szüleidnek bárminemű elvárása volt a nemedet illetően (akkor is, ha szerencsédre “megfeleltél” eme kívánalomnak),

– édesanyád komoly ijedtséget vagy hosszan tartó félelmet élt át az elvesztésedet vagy egészségedet illetően (akár korábbi vetélések, akár téves lelet miatt),

– a foganásoddal az édesanyádnak és/vagy édesapádnak nem te voltál a(z elsődleges) célja (hanem mondjuk az apa megfogása/megtartása, az anya munkahelyének elhagyása, a felnőttség bizonygatása a szülőknek, szülőktől való elköltözni vágyás, jobb életkörülmények, pl. könnyebb lakáshoz jutás, szocpol, stb…),

– anyukádnak a születésed körüli időkben volt depressziós vagy akár pszichotikus időszaka (pszichózis a valóságtól való akár ideiglenes elszakadás, őrület),

– bántalmazott az anyukád kisbabakorodban,

– édesanyád vagy édesapád alkoholista és/vagy drogfüggő volt a születésed körüli időkben (pszichedelikus is, kémiailag nem addiktív is);
.

– a születésedet megindították,

– az anyukád méhét össze kellett varrni, hogy meg tudjon tartani,

– édesanyádnak a veled való vajúdása közben fájdalomcsillapítót vagy epidurált adtak,

– koraszülött voltál,

– farral születtél,

– császármetszéssel születtél,

– fogóval születtél,

– édesanyád horrorisztikus történetként mesél a születésedről,

– a születésed után elvittek az anyukádtól,

– oxigénhiányosan születtél,

– inkubátorba tettek akár egy-két napra, akár hetekre;

– nem örültek a foganásodnak (és jövetelednek),

– megpróbáltak abortálni,

– örökbe adtak a születésed körüli időszakban;

– foganásod előtt és/vagy után édesanyádnak voltak abortuszai,

– a te születésed előtt anyukádnak volt(ak) vetélése(i) vagy halva szülése(i),

– édesanyád nem szoptatott akár elvek, akár testi, biológiai nehézségek miatt,

– többedik gyerek vagy, és a már megszületett testvérednek rosszul (vagy épp nem) kezelték a féltékenységét.

Ha viszont

→ a te születés körüli időszakodban ideálisak voltak a körülmények,

→ úgy érzed, az életedben az intimitás nagyon jó, és nem is vágysz mélyebbre,

→ ha meggyőződésed, hogy neked nincsenek érzelmeid, csak gondolataid,

akkor nincs ok arra, hogy együtt dolgozzunk ebben a csoportban.

Kompetenciám

Az, hogy négy gyermeket hoztam világra, már önmagában fontos (talán ehhez a csoporthoz kihagyhatatlan) átélés volt. Különösen úgy, hogy bár kórházban születtek, a harmadik és negyedik babám háborítatlansága teljes mértékben biztosítva volt, akikkel 3 órás korukban otthon is voltunk. A dúlaként, de főleg minden bábatanoncként átélt szüléskísérésem újabb és újabb élménnyel és tudással gyarapította azt, ami addigra a lelkemben és az elmémben testi-, érzelmi és szellemi tudássá vált.

Ezután jó párszor éltem át a saját születésemet mind belső képekben, mind csoportokban, és csak akkor kezdtem magam is születéscsoportot tartani, mikor a saját születésemmel kapcsolatos traumáim jelentős részét meghaladtam. Először a saját belső munkám során éreztem, láttam, majd értettem meg, mekkora jelentősége és hatása van a foganásunk indítékainak, a méhen belül töltött hónapoknak és a születésünk körülményeinek, majd a következő pár hétnek arra nézve, hogy hogyan éljük az életünket.

Később sok végigkísért újjászületést átélve és az utána következő hónapokat, éveket is végigkísérve tapasztaltam meg ennek a mélyreható, erősen transzformáló élménynek a párkapcsolatokra, az örömre való képességre és az egész életminőségünkre kiható erejét.

Mit mondtak, akik már átélték?

Loading...

Tudnivalók a csoportról

HOGYAN ÉPÜL FÖL EZ A 3 NAP?

Az első nap

Megmártózunk a magzati létélményben. Dolgozunk a testünkből jövő mozdulatokkal, érzésekkel, érzetekkel, töltődünk, áramlunk, pihenünk, kapcsolódunk.
.

A második és a harmadik nap

Elérkezünk a születésfolyamatokhoz, és ebben a két napban pihentető és töltő gyakorlatokkal megtámogatva a belső utatokat, mindenki elindulhat, hogy átélje és valamennyire felülírja a saját születését.

MIKOR LESZ LEGKÖZELEBB MAGZAT- ÉS SZÜLETÉSCSOPORT?

2023. június 9-11. 

Pénteken 10 órától vasárnap 18-19 óráig tartjuk, legfeljebb 12 fő részvételével.

EGYÉB TUDNIVALÓK

Étkezés: Reggelit érdemes hoznod magaddal. Ebédet hozhatsz is, rendelhetsz is.

Tudatmódosítók fogyasztását ebben a három napban kerüljük.

A csoportot követő napra semmit se tervezz! Hagyj magadnak egy napot nyugalomban.

Alvás: lehetséges, sőt javasolt a csoporttérben együtt alvás, a folyamat során kialakult csoportintimitás megmaradását, sőt erősődését hozza, ami mélyíti mindannyiótok folyamatait.

A csoport ára: 120.000 Ft

Jelentkezés: A foglaló befizetése jelenti a jelentkezést, ami 30.000 Ft. Visszalépés esetén nem jár vissza, és ez független a visszalépés okától.

A fizetés ideje, módja: A fennmaradó részt, 90e Ft-ot vagy egyben vagy kettőnk közt megbeszélt részletekben kérem fizetni.

Ha a csoport kezdete előtti 20 napon belül bármilyen okból visszalépsz, a foglalót és az afölött befizetett összeget sem áll módomban visszaadni.

Hol leszünk: Szív utcai Életmódstúdió

Magzat- és szülcsop

Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!
E-mail cím nem megfelelő
Kérjük, ezt a mezőt is legyen szíves kitölteni!