MEGSZAKÍTOM VELÜK A KAPCSOLATOT

Kora gyermekkoromban, már 1-1,5 évesen azzal kellett szembesülnöm, hogy édesanyám megvonta tőlem a szeretetét.

Nagyon korán bölcsődébe adott, hogy újra taníthasson, holott lehetősége volt rá, hogy otthon maradjon velem, és szeretetet adjon. Az iskola, ahol tanított és a bölcsőde udvarilag szomszédosak voltak, és minden egyes szünetben álldogáltam a drótkerítésnél, és üvöltöttem, mert láttam őt a szünetben és a testnevelés órákon a gyerekekkel foglalkozni.

Az ő döntése az volt, hogy engem és a szeretetre való szükségletemet figyelmen kívül hagyva csak az iskolásokkal foglalkozik. Sok minden másra nem is nagyon emlékszem ebből a korból, de erre határozottan.

Iskolás koromban a szüleim a tanáraim lettek, és a minimum elvárás a kitűnő eredmény, a kiváló sportteljesítmény és az összes iskolai aktivitásban való jelenlét volt, amiért dicséret semmi esetre sem járt, viszont az összes büntetési példastatuálás elborzasztó jelleggel lett kiszabva és kíméletlenül végrehajtva rajtam.

Fiatalabb lánytestvéremet megóvták minden fizikai és háztartási munkától, nekem viszont édesapám továbbképzései alatt egyedül kellett ellátnom a sokszor 8-10 szarvasmarhát, míg ő 7-10 napig távol volt. Később, amikor vidékre jártam középiskolába, hazaérve őt váltottam a munkagépeken, hogy hétvégén dolgozzak a földeken.

13 éves koromig nem tudok olyan napot mondani, amikor valami fizikai fenyítésben ne lett volna részem: “rossz gyerek voltam”.

Mire két kisgyermek apja lettem, eljutottam arra a pontra, hogy végérvényesen megszakítom velük a kapcsolatot.

DE!

Mielőtt ezt megtettem volna, elhatároltam tőlük az életem minden részét, kivéve két dolgot: a gyermekeimet és a szeretetemet. Ezt egy olyan ember hatására tettem, akit csak egy évvel ezelőtt ismertem meg, és egy rettenetes mélyponton segített át. Elkezdetem csak annyi időt tölteni a szüleimmel, ameddig nekem jó volt, és nagyon keményem meghúztam, hogy hol vannak a határok. Sokszor ezeket a határokat heves reakciókkal védelmeztem addig, amíg meg nem tanulták, meddig lehet, és mikortól nem lehet már beleszólni a dolgaimba. Sok veszekedésen és síráson vagyunk túl.

Mikor a határok nagyjából kialakultak (azért még vannak csörték, de nem vészes), elkezdtem nekik szeretet adni, ölelést és rövidebb látogatásokat, csak hogy megnézzem, jól vannak-e.

Nagyjából egy év után jutottunk el oda, hogy kezdenek pozitívan reagálni, és a kapcsolatom a szüleimmel kezd kisimulni.

Azért döntöttem amellett, hogy mégis megpróbálom rendezni a dolgainkat, mert láttam, hogy nagyszülőként mennyire más módon viselkednek a gyermekeimmel, mennyi szeretetet és törődést adnak nekik, és a gyermekeim jobban szeretnek a szüleimnél lenni, mint bárhol máshol a világon.

Továbbra is vannak fenntatásaim a szüleimmel kapcsolatban, de dolgozunk rajta, és már nem csak én teszem ezt.

Köszönöm, Flo!

– Roczkó Iván – 

KERESS FEL BÁTRAN TE IS:

Egyéni beszélgetések

2017-09-23T09:21:45+00:00