SZERELMÜNK ÉVEI

Amikor 7 éve összejöttem a kedvesemmel, még nem sejtettem, micsoda transzformáción fogok, fogunk keresztülmenni. Egy újabb szerelemnek indult, aminek már épp ideje volt, marhára elegem volt az egyedüllétből.

Szó nem volt a kapcsolatok elején lévő másfél-két éves rózsaszín felhőről, boldogság, cukormáz sehol, mindketten leplezetlenül adtuk azt, akik vagyunk. És akkoriban mindkettőnket sokkal jobban rángattak a szorongásaink, két ellentétes pólusú szorongás, így aztán volt dinamika!

Pokoli nehéz volt. Annak ellenére az volt, hogy már akkor is segítőként dolgoztam, és jól értettem, mi zajlik köztünk. De valahogy kibírtuk. Szakítottunk-összejöttünk-szakítottunk, 9-ig számoltam, míg aztán meguntam, és többé nem jöttünk össze, csak együtt voltunk, ebből szakítson, ha tud.

4 évig tartott az igazán nehéz szakasz. Terápiába jártunk, harcoltunk, egymásért és egymás ellen, szerettünk, gyűlöltünk, rettegtünk, öleltünk, beszélgettünk, szét- és összeköltöztünk.

Aztán lehiggadtunk. Az őrá annyira jellemző autonómiát lassan kialakítottam magamban, ő fokozatosan belsővé tette a gyöngédségemet. Kifejlődött bennünk az, ami a másikban erény volt, belőlünk hiányzott, és közben mégis megmaradtunk karakteresen önmagunknak.

Persze ennek a folyamatnak nincs vége, de eljutottunk abba a szakaszba, amikor már nagyon jó lenni. Jó együtt is lenni, jó külön is lenni. Amikor már nem a félelmek, konfliktusok hullámhegyein hánykolódunk, hanem nüanszokról beszélgetünk, apró érzelmeket szálazunk szét, és mégis marhára izgalmasak a mindennapjaink.

Biztonságérzet hatja át a kapcsolatunkat, egymás szeretete és egymás lényének és véleményének tisztelete. Hihetetlen, hogy mégis, 7 végigbeszélgetett év után is felfedezünk egymásban valami újat, még mindig meg tudjuk lepni egymást, bár sokszor épp a változásainkkal.

Néha úgy fekszem le aludni, hogy azt mondom Istennek: Ha ma éjjel meghalok, boldogan halok meg. Annyi szeretetet kapok a kedvesemtől és a gyerekeimtől, hogy ez kárpótolja a tejes gyerekkoromat és a felnőttkorom első felét.

Amikor ezt elmondom nekik, persze kiborulnak, hogy én csak ne haljak meg, hogy is jut ilyen hülyeség az eszembe, én meg csak mosolygok, és megölelem őket. Áldott vagyok.

– Cserményi Csilla Virág Flo – 

KERESS FEL BÁTRAN:

Egyéni beszélgetések

2017-10-01T07:26:42+00:00