Azt csiripelem:


TANÍTVÁNYAIM

ahogy teltek az évek, két dolog történt: az egyik, hogy felismertem egy-egy páciensemben, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy remek terapeutává válhasson a későbbiekben, a másik pedig, hogy már többen akartak hozzám jönni, mint amennyi energiám volt. e kettő találkozásakor elkezdtem tanítani mindazt, amit tudok.

akiket itt megismerhetsz (na jó, egyelőre csak egy kicsit persze), mind olyan emberek, akik hosszú ideje foglalkoznak már önismerettel, többőjük régebbóta terapeuta más ágakon, és elkötelezettek abban, hogy tovább és tovább jussanak. vagyis hitelesek. belső tapasztalatuk van sokféle nehézségről és arról is, hogyan lehet ezekből kijutni, így az empátiájuk és az elfogadásuk is igen mély, és a gyakorlatban tudják, merre van a kiút.

bátran ajánlom mindannyiukat. :-)


néhányan egyéni terápiát tanultak. ezek a hetente ismétlődő beszélgetések idővel mély biztonságérzethez és egyre magasabb tudatossághoz segítenek hozzá, aminek a segítségével idővel te magad válsz egyre hatékonyabbá a konfliktusaid konstruktív rendezésében, és a mindennapijaid fokozatosan egyre nagyobb elégedettséggel töltenek majd el. az egyéni terápia remek kiegészítése a csoportmunka. ha korainak érzed a csopotot, önmagában is kiváló eszköz az életed jobbá tételére.

tovább az egyéni terapeutákhoz

.

.
páran már az önismereti csoport vezetését tanulják, hamarosan készen is lesznek vezetni. csoportban bizonyos dolgok gyorsabban gyógyíthatóak és fejleszthetőek, mint egyéni terápiában (például az agresszióval sokkal könnyebb mit kezdeni csoportban, és a tudatosság, az önmagadra való visszalátás is könnyebbé válik, de ezeken kívül vannak egyéb dolgok is), ezért a legtöbben, akik hozzánk járnak, a kettőt együtt használják.

tovább a csoportterapeutákhoz

.

.


többen pedig a meleg, általában termálvízben adható érintésterápiához vonzódnak, úgy hívjuk csak, hogy melegvizes, tőlük ellazító, megnyugtató időtlen időt kaphatsz.



tovább a melegvizes oldó terápiákhoz→


nyugodtan keresd meg akár többőjüket is, írj nekik, vagy hívd fel őket.
.

nagyon sok sikert kívánok neked ahhoz, hogy hétről hétre haladj az önismeretben, és így egyre értékesebbnek és örömtelibbnek érezd az életed!
:-)