HOGYAN VÁLTOZTASSÁTOK ÁLDÁSSÁ
AZ ELTÉRŐ ÉRTÉKEKET ÉS CÉLOKAT?
Hogyan hat a kapcsolatotokra, ha az értékeitek és a célok nem teljesen egyeznek meg, vagy esetleg eléggé eltérőek? Lehet ez a helyzet kihívás, de lehet áldás is, nézzük meg, hogyan.
Lehet, hogy még nem is nevezted nevén azokat az értékeket, azt az értékrendet, ami szerint élsz. Olyan természetes neked, mint hogy lélegzel, és néha abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, hogy a mi normánk A NORMA, és minden normális ember úgy gondolkodik, ahogy mi.
Ebbe én is beleestem, sokszor mondta is egy korábbi terapeutám: Flo, nem te vagy az etalon! Válaszoltam, hogy ez elég nagy baj. Attól tartok, nem értette a humoromat.

TUDATOSÍTÁS
Szóval az első lépés, hogy egyáltalán tudatosítsd magadban, hogy mik azok az erkölcsi, viselkedésbeli, gondolkodásbeli vagy bármilyen normák, értékek, amik szerint te élsz – vagy szeretnél élni, bár nem megy maradéktalanul – ÉS ÍRD EZEKET ÖSSZE!
Ezzel párhuzamosan fontos, hogy a párod is megtegye ugyanezt.

LISTAEGYEZTETÉS
A második lépés, hogy tegyétek egymás mellé a papírjaitokat, és hasonlítsátok össze a listát. Lehet, hogy ki is egészítitek, mert nem gondolhatunk mindenre, simán kifelejthetünk valamit. Jelöljétek meg azokat, ahol kettőtök értékei nem egyeznek, és külön jelöljétek meg azokat, ahol esetleg az derül ki, hogy kifejezetten ellentétesek az értékeitek.
Mondok egy példát: lehet, hogy az egyikőtök számára nagyon fontos érték, hogy összeszedetten és fegyelmezetten dolgozik, a maga ura, és képes reggel 8-tól este 8-ig dolgozni, ha megkívánja a vállalkozása. Miközben a párja alkalmazott, neki a napi 6 óra doszt elég, szétszórt, és képtelen megvalósítani az álmait.
Ez nem válóok, de nagyon sok összecsattanást okozhat. És abban az esetben, ha nyíltan ki van mondva, hogy ebben az egyikőtök eredményes, a másikótok pedig nem, és nem is érdekli, hogy az legyen, akkor meg kell oldani, hogy ebből ne az legyen, hogy a céltudatosabb fél lenézi a másikat.
Hogy oldható ez meg?
Úgy, hogy fogtok találni olyan értékeket, amiben meg az a fél jobb, aki egyébként nem motivált a teremtésben olyan mértékben. És annak a tudatosítása, hogy nem kell ugyanúgy gondolkodnunk, nem is lehet, és más-más színekkel járulunk hozzá a párkapcsolatunk szerethetőségéhez.
Amiben én béna vagyok, abban a másik kiegyensúlyozhat, kisegíthet.

EGYENLŐSÉG AZ ÉRTÉKESSÉG ÉRZÉSÉBEN
Ha azt találod, hogy elönt a fennsőbbrendűség érzése, mert annyival értékesebbnek találod magad, mint a párod – vagy fordítva: a kisebbrendűségi érzés önt el, borzasztó fontos, hogy ezt megnevezd, kimondd, és beszélgessetek erről. Nagyon fontos, hogy nagyjából ugyanannyira értékesnek érezzétek magatokat a kapcsolatotokban, bár lehet, hogy olyan régről eredő önbizalomhiánnyal küzdesz te vagy a párod, amit nem lehet néhány beszélgetéssel megoldani.
Ilyen esetben önálló munkát javaslok, ezt egyedül, két lábon ki lehet ugyan hordani, de sokkal kellemesebb úgy élni, hogy bízunk magunkban, szeretjük magunkat, és értékesnek érezzük magunkat. >> EGYÉNI KONZULTÁCIÓ
Ez egyébként elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott párkapcsolathoz.

MIÉRT?
Nézzünk egy lehetetlen példát: mondjuk az egyikőtök a szélsőjobboldali elméletek híve, a másikótok balliberális. Két ilyen ember nem házasodik össze, de nagyon jól szemlélteti, hogyan bánhatunk az ellentéteinkkel.
A varázsszó a: MIÉRT
Nem számonkérően, nem ítélkezően, hanem nyitottan kérdőn: Miért tartod fontosnak azt, hogy…? Honnan ismerős neked az, hogy…? Mit érzel, miközben ezt mondod? Félsz-e valamitől, aminek az elviselésében segít az, hogy ezt az elvet vallod? Miért érzed ezt? Miért gondolod ezt?
Meglepődnél, hogy milyen közeledést lehet elérni akkor, ha nem akarjuk ráerőltetni a másikra a saját elveinket, hanem őszintén kíváncsiak leszünk arra, számára valami miért annyira fontos. És persze fordatva: ez a beszélgetés KÖLCSÖNÖS érdeklődésen kell, hogy alapuljon.

NA DE MI VAN AZ ELTÉRŐ CÉLOKKAL?
Ismételjétek meg ugyanezt a 3 lépést a céljaitokkal. ⇑

AZ EGYMÁSTÓL FÜGGETLEN CÉLJAITOK
A személyes céljaitokat is írjátok össze, és szánjatok akár több beszélgetést is arra, ha kell, hogy
- hogyan teremtetek egyensúlyt a párkapcsolatotok és a céljaitok között,
- hogyan támogatod te a párodat az ő céljai elérésében, és
- hogyan támogat ő téged a te céljaid elérésében.
Írjátok is le ezeket a megállapodásokat. A szó tényleg elszáll…

ELFOGADHATÓ KOMPROMISSZUMOKAT KÖSSETEK!
Megállapodásokat és kompromisszumokat kell kötnötök, hacsak nem vagytok érték-cél-ikertesók.
Különösen, ha gyerekek is vannak vagy lesznek, alapvető értékeket és célokat kell meghatároznotok, mert a gyerekeket összezavarja és elbizonytalanítja, ha a két szülőjüktől ellentétes üzeneteket kapnak, ami későbbi felnőttkorukban marha nehéz helyzetekbe hozhatja őket.
Tehát kompromisszumos megoldásokat kell kialakítanotok és elfogadnotok a párkapcsolatotok alapköveiként. Érdemes megállapodnotok abban, mely értékek és célok a legfontosabbak számotokra, és hogy melyek azok, amelyekkel lehet kompromisszumot kötni. A kompromisszumoknak mindkét fél számára elfogadhatónak kell lenniük, és fontos, hogy egyikőtöktől se igényeljen túl nagy áldozatot.
Ez lehetővé teszik, hogy közös a célokra összpontosítsatok, és így sokkal könnyebb lesz ezeket elérni.
MIK A LEGGYAKORIBB ÖSSZECSATTANÁSI FELÜLETEK?
Kommunikáció
A kommunikáció módja és fontossága lehet az egyik legnagyobb eltérés az értékrendetekben. Egyik fél számára fontos lehet a nyílt és őszinte kommunikáció, míg a másik fél számára a konfliktuskerülés vagy a visszafogottabb kommunikáció lehet az előnyösebb.
Az egyikőtök tisztelettel beszél, óvatosan, a másikótok felszabadultan, ezért olykor durván.
Az egyikőtök beszélgetni akar az érzelmekről, a másikótok hárítja ezt.
Az egyikőtök akar egyáltalán beszélgetni, a másikótok bezárkózik, és semmit nem akar megmutatni magából.
Család és barátok
Az eltérő értékrendű felek máshogy gondolhatnak a családi és baráti kapcsolatok fontosságát. Az egyik fél számára fontos lehet a szoros családi kapcsolatok fenntartása, míg a másik fél számára fontosabbak lehetnek a baráti kapcsolatok és az önállóság.
Vagy mindkettőtök számára fontos a család, de a másikótok családja halálra idegesíti, és nem akar látszatkapcsolatokat fenntartani, akár károsnak is tartja a másik családját.
De lehet ez úgy is, hogy valaki a saját családját nem látogatja, amiért a párja elítéli.
A karácsony tökéletes konfliktusforrás erre: kit akarunk meglátogatni, kit nem? Vagy egyáltalán senkit sem?
Otthagyjuk a gyereket a szörnyű nagyszülőnél, mert úgy illik, vagy nem? Vigyázzon a gyerekre az alkesz nagynéni (hátha pár óráig kibírja) vagy nem? Ha húzódozik a gyerek, mert nem akar egy rokonnál lenni, mit tegyünk?
A barátok biztosan mindkettőtök barátai? Ha nem szereted a párod barátait vagy fordítva, hogy oldjátok meg a baráti estéket? Nagyon izgalmas témák ezek, és rengeteg jó beszélgetést lehet kihozni belőlük.
Karrier
Az egyikőtök számára fontos lehet a karrierépítés és a sikerek elérése, míg a másikótok számára a munka és a magánélet egyensúlya lehet a fontosabb.
Pénz
Különbözően gondolkodhattok a pénzről és a pénz kezeléséről. Az egyikőtök számára fontos lehet a spórolás és az anyagi biztonság, míg a másikótok számára fontosabb lehet a pénz kiadása élményekre és szórakozásra.
Életstílus
Az egyikőtök számára fontos lehet az egészséges életmód, a sportolás és az egészséges táplálkozás, míg a másikótok számára a kényelem és a kikapcsolódás.
UGYE, MENNYI KONFLIKTUSLEHETŐSÉG?
De egyben AKKORA BOOSTOT ad, ha ezeknek nekiálltok nyitottan, elevenen beszélgetni! Így nem lehet megunni egymást, így a másik mindig izgalmas, felfedezendő lesz, és annyira mélyen megszeretitek egymást, ami máshogy nem is lehetséges.
BESZÉLGETÉSRE FEL!
MIÉRT TEDD MEG MINDEZEKET?
Mert a kapcsolatod a hátországod. Az alapvető és elsődleges kapcsolódásod. És a kommunikáció az a közeg, amit belélegeztek.
Ha mérgezett kapcsolatot lélegzel be, életed többi szegmensére is kihat.
A hely, a hozzád legközelebbi emberi kapcsolat, ami az otthonod, fogad, amikor hazaérsz a munkából, ahol megpihensz, töltődsz, amiben álomra hajtod a fejed, és ahonnan elindulsz dolgozni.
Ahol regenerálódsz, hogy az életed egyéb kihívásaival szembenézz.
Az a legértékesebb számodra, amibe a legtöbb energiát fekteted. Dolgozz a párkapcsolatodért.